370 milliót kaszáltak három év alatt

Elégedettek a bükfürdői gyógyfürdősök

[szorenyi.p] publikálva: 2014-06-01 08:12:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Csaknem 200 ezer belépőt értékesítettek az év első négy hónapjában a Bükfürdői Gyógy- és Élménycentumban.


A folyamatos fejlesztés és a struktúraváltás, az egyes szolgáltatási egységek különválasztása beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen 2011-ben 153 ezer, a következő évben 187 ezer, 2013-ban 182 ezer belépőt értékesített a társaság az első négy hónapban - mondta Láng Veronika, a Büki Gyógyfürdő Zrt. marketing vezetője.

Hozzáfűzte: az Új Széchenyi Terv pályázati forrásainak felhasználásával végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően a társaság nettó árbevétele is folyamatosan - mintegy 27,6 százalékkal - növekedett az elmúlt három évben és tavaly meghaladta a 370 millió forintot. Ez pedig lehetővé teszi, hogy a fürdőt üzemeltető társaság az idei évben is csaknem 100 millió forintos fejlesztési kerettel gazdálkodjon. A pénzből egy új medence építését tervezik és korszerűsítik a fürdő energiaellátását is.

Bükfürdőre 30 országból érkeznek a vendégek, a legtöbben Csehországból és Ausztriából. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Budapestet leszámítva a harmadik leglátogatottabb, termálfürdővel rendelkező települése Bükfürdő.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Teljesen magyar cég lett a Neckermann
Lezárult a jogi és gazdasági papírmunka
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Élmény közelben? Akkor szlovákiai kirándulás!
Pöstyén, Nagyszombat - úticélok egy hosszú hétvégére
RECIKLI
Eredeti kocsikkal jön újra az Orient Express
A párizsi olimpián debütál

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--