Csank: Moniz egy roppant szimpatikus fickó

Folytatódik a Fradi edzőmenesztési botránya

[szorenyi.p] publikálva: 2013-12-03 11:15:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Kovács Tamás

Moniz nagyon szimpatikus személyiség, játékosbarát, komoly edzései vannak, inkább a fiatalokhoz ért, lelkizős és meccs közben is hajlamos elvariálni magát - így látja a Fraditól távozó holland mestert Csank János, aki kétszer is volt a csapat edzője. Az Adams-vitához annyit fűzött hozzá: az edző akkor játszatja a focistát, ha érvényes orvosi igazolása van – a korábbi szövetségi kapitány minderről a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában beszélt.


„Moniz számomra roppant szimpatikus fickó, hiszen lentről indult, az utánpótlásban bizonyított először, szereti a játékosokat, láttam néhány kazettát az edzésmódszereiről, láttam salzburgi meccseit. Az elején jó sajtója is volt, mint minden külföldi szakembernek Magyarországon, amit alá is támasztott akkor a Fradi meglódulásával, szurkoltam neki, bár a bajnoki ötödik helyezés utáni sztárolását nem egészen értettem. A Fradi-tábor szerette, de tegyük hozzá, puhultak is a szurkolók, ma már elnézőbbek, türelmesebbek, ez jó jel egyébként. Meglepett, hogy most távolították el hirtelen. Nehéz lesz a hátralévő meccseket Moniz embereivel hozni” - vélekedett Csank János

Hozzáfűzte: „Moniznál az azonban kijött, hogy nem igazán felnőtt edző, inkább a fiatalokhoz ért, lelkis is egy kicsit, meg meccs közben is el-elvariálja a dolgokat. Túl nagy volt a fluktuáció a csapatban, s nem mindig értettem, mit akar játszatni. Ez önmagában még nem is lett volna baj, ha nem a Fradiról lenne szó.”

„Nagyon örülök, hogy ilyen gazdagok már a magyar klubok, hogy meg tudják fizetni a külföldieket a stábjaikkal együtt. Ez jó lesz a magyar edzőknek is, mert ezentúl ők is bekérhetnek rendesen, kérjenek is be. És fizessenek a magyar játékosok átigazolásáért is egymásnak a klubok, s akkor végre beindul majd a piac. Hogy hányszoros lehet a különbség mondjuk az én Fradi-edzői fizetésem és a külföldi FTC-trénerek jövedelme között? Hát tízszeres-húszszoros, de lehet, hogy keveset mondtam” - reagált a külföldi edzők kontra magyarok kérdésre a korábbi Fradi-mester.

Csank János véleményt mondott az Akeem Adams leigazolása és betegsége körül kirobbant Moniz kontra orvosok vitáról is: „ez nekem magas, mert én úgy tudom, a sportorvosi engedélyt, a pecsétet beütik vagy nem ütik be. Nekem edzőként ehhez vajmi kevés közöm van, hiába ragaszkodnék valaki játékához, ha az illető nem kap orvosi igazolást az alkalmasságáról. A szívbetegséghez a trénernek nincs igazán köze, én ezt a vitát leegyszerűsíteném.”

A beszélgetés a következő linken érhető el: http://www.digisport.hu/video/17611

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Most megint nyár lesz
A héten javul az idő
PÉNZTÁRCA
Ezer embert küld el a Wizz Air
De így is kapacitásbővítéssel számol
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Egyre népszerűbbek a zarándokutak
Új trend a turizmusban?
RECIKLI
Mi lesz digitális javainkkal a halálunk után?
Hogyan örökítsem át a titkos jelszót?

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--