Egyre inkább népbetegség az alvatlanság

Átadták az Alvásbarát Hotel díjakat

[Kovacs R.] publikálva: 2018-03-13 16:03:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az alváshiány nemcsak fáradttá, de beteggé is tesz bennünket. Az idei Alvás Világnapja nyitórendezvényén kiderült, mennyi a magyarok 2017-es napi alvásátlaga, az alvásbarát hotelek pedig segíthenek az egészséges alvásban. Kiderült az is, hogy melyik hotel alvásbarát.


A World Sleep Day/ Alvás Világnapja a tavaszi nap-éj egyenlőséget megelőző péntek, 2018-ban március 16-a. Magyarországon azonban, a nemzeti ünnep miatt átrendeződött munkanapokat figyelembe véve, március 13-án kerül sor. Célja, hogy felhívja a figyelmet az alvás fontosságára, az életminőség szempontjából. Ezen a napon mintegy 65 országban, orvosok, kutatók, gyógyítók és civil szervezetek fognak össze, hogy bemutassák: az álmosság és az alvatlanság egyre inkább népbetegség; megelőzésére, kezelésére sokkal több figyelmet kell fordítanunk. Budapesten tízedik alkalommal került sor az alvás Világnapja eseményre a World Sleep Day Hungary, a World Assiciation of Sleep Medicine magyarországi partnerével, valamint a Budapesti Alvásközpont közreműködésével. A szakértők véleménye szerin a jó minőségű alvás nélkülözhetetlen a megfelelő fizikai-szellemi állapothoz, az életminőség fenntartásához. Az alvászavarok nemcsak számos betegség okozói, hanem hozzájárulnak az életminőség csökkenéséhez is. A Budapesti Alvásközpont felmérése alapján Magyarországon rosszabbul alszunk, mint az európai átlag. A tapasztalatok szerint a lakosság mintegy fele találkozott már az alvászavar tünetekkel, azonban sokan nem ismerik fel, vagy nem vesznek tudomást a problémáról. Gyakran a feszített életritmus, a tartós stresszállapot miatt nem képesek megfelelően, pihentetően aludni.

A hazai alváskultúra része a megfelelő alváskörülmények kialakítása, megléte, amelyhez számos iparág kapcsolódik. Az éjszakai pihenést kínáló szállodákban kiemelkedő szerepe van a hálóhelyek, a pihentető alvás feltételei kialakításának, mivel a legtöbb időt a vendég éppen az alvással tölti el a szállodában. Erre kívánja felhívni a figyelmet a Sleepfriendly Hotel program, miközben értékeli es minősíti az ezen a téren a legjobbakat. Az Alvás Világnapján átadták a Sleepfriendly Hotel Award elismeréseket a legjobb hazai alvásbarát szállodáknak. 2018-ban az Aria hotel Budapest, A Hotel Moments Budapest és a kecskeméti Four Points By Sheraton Hotel Kecskemét kapták a megkülönböztető minősítéseket.

A magyarországi alváskultúra alakításában egyre többen vállalnak feladatot: az alvásgyógyítók mellett a szakmai és társadalmi szervezetek, betegek és hozzátartozók, az egészségügy javításában érdekeltek, az egészséges életmód elkötelezettjei. A rendezvényen bejelentették a Magyar Alvás Szövetség megalakulását. Terveik szerint fontos feladataik lesznek a szakmai társadalmi érdekek kifejezésre juttatásában és érvényesítésében, az oktatásban, a kutatások, a tudományos ismeretterjesztés és más területeken.

Foto: KTGY

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kertet építenek a száguldó buszokra
Újragondolták a zöld járműveket Szingapúrban
PÉNZTÁRCA
Brutális taxiárak jönnek!
A szolgáltatás aligha lesz jobb
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ennél exkluzívabb út nem létezik
Még a Holdon is többen jártak
RECIKLI
A gyalogosoké lesz az alsó rakpart
Erre a hétvégére biztosan

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--