Éremesélyes a királynő unokája

London 2012 – örülhet majd az uralkodócsalád?

[j.protic] publikálva: 2012-07-31 09:04:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Zara Philipsnek, II. Erzsébet brit uralkodó legidősebb unokájának minden esélye megvan arra, hogy olimpiai érmet nyerjen Londonban.

 


A 31 éves Zara - Anna hercegnő lánya - Nagy-Britanniát képviseli a lovastusában egyéniben és csapatversenyben egyaránt.

Két napon át a díjlovaglás versenyei folytak, hétfőn, a tereplovaglás előtt a brit válogatott a harmadik helyen végzett Ausztrália és Németország mögött. A lovastusában kedden hirdetnek győztest, a díjugratás után. Egyéniben Philips kevésbé szerencsés, kétnapi versenyzés után a 24. helyen áll.

A világ- és Európa-bajnok bajnok Philips szülei nyomdokaiban halad: apja, Mark Philips, Anna hercegnő első férje 1972-ben Münchenben olimpiai arany-, 1988-ban Szöulban pedig ezüstérmet nyert. Anna hercegnő 1976-ban a montreali olimpián versenyzett, de nem szerzett érmet.

Annak ellenére, hogy Anna hercegnő, aki közel három éve vezeti a brit nemzeti olimpiai bizottságot, aktívan részt vett a londoni olimpia szervezésében, Zara Philips semmilyen kivételezésben nem részesült. Edzője és a csapata két tagja szerint sikerét a tehetségének és a kitartásának köszönheti. Zara Philips kétszer – 2004-ben és 2008-ban - már megkísérelt bejutni az olimpiai válogatottba, de sikertelenül, mert kedvenc lova, Toytown cserbenhagyta. Mostani versenylovában, High Kingdomban viszont nem csalódott.

Más európai uralkodócsaládokban is vannak olimpikonok. Az 1972-en müncheni olimpián – három évvel a trónra lépése előtt - vitorlázásban versenyezett II. János Károly spanyol uralkodó, felesége, Zsófia királynő – még görög hercegnőként - 1960-ban a görög vitorlázóválogatott tartalékosa volt. Gyermekeik, Krisztina infánsnő és Fülöp, Asturia hercege is követték szüleik példáját: Fülöp 1992-ben Barcelonában, Krisztina pedig 1988-ban Szöulban versenyzett.

A vitorlázás királyi sport: V. Olaf norvég király és fia, V. Harald is ebben a sportágban indult olimpiai játékokon. Olaf 1928-ben Amszterdamban még trónörökösként aranyérmet nyert, Harald pedig Tokióban (1964), Mexikóban (1968) és Münchenben (1972) is indult, de nem állt dobogóra.

II. Albert monacói herceg 1988-ban a calgaryi és 2002-ben a Salt Lake City-i téli olimpia bobversenyzője volt.

A közel-keleti monarchiák a lovassportot részesítik előnyben, Haja bint Al-Husszein jordániai hercegnő és két szaúdi herceg a 2000. évi sydneyi és a 2008. évi pekingi olimpián versenyzett.

Lovassportoló volt Dmitrij Pavlovics nagyherceg is az orosz Romanov-dinasztiából, aki 1912-ben Stockholmban vett részt az olimpián.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Strandokon tart nagytakarítást egy nagymama
Minden héten egy újabb partszakasz
PÉNZTÁRCA
Új időpontban tart közgyűlést az OTP
A koronavírus írta felül a menetrendet
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Buenos Airesben jártunk
Képek, impressziók és tudnivalók
RECIKLI
Újabb alvásbarát szállodák
Elindult az alvás éve

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--