Farkas Zsolt lett Budapest Csillaga

12 éves fiú nyerte a tehetségkutatót

[superadmin] publikálva: 2011-09-03 20:15:00 | megtekintve: 2703 | Nyomtatásprint

hírkép

Budapest Csillaga a könnyeivel küszködött a díjátadón.

Farkas Zsolt, egy káprázatos tehetségű 12 éves tanuló nyerte a Budapest Csillaga tehetségkutatót.


A Budapest Csillagát a Budapest Szíve programsorozat keretén belül rendezték. A Budapest Szíve a budapesti belváros megújulását jelenti. A Budapest Csillagával azt ünnepelték, hogy elkészült a Károly körúti és a Március 15. téri felújítások első üteme.



A zsűri szerint "nemhogy vérgáz produkció nem volt, de hihetetlenül színvonalas előadásokat láthattunk és hallhattunk".



A Budapest Csillagára több mint háromszáz fős mezőnyből két elődőntőn választották ki azokat, akik felléphettek a döntőben.

A zsűri tagjai voltak Joós István, a Magneoton igazgatója, Füszfa Mirjam, Dénes Tamás, Rácz Gergő, Fonogram-díjas zeneszerző, énekes, zenei producer, Rakonczai Viktor, többszörösen díjazott zenei producer.

A hatalmas küzdelemben Farkas Zsoltra esett a zsűri döntése, azon kívül, hogy ő viselheti a Budapest Csillaga címet, videóklipet forgathat egy professzionális studióban és pihenhet a Héderváry Kastélyban másodmagával.

A zsűri tagjai, Rakoczai Viktor és Rácz Gergő felajánlották, hogy írnak egy dalt a nyertesnek. A szerzők olyanoknak írtak már dalokat mint Zséda, Tabáni István, Bereczki Zoltán vagy éppen Wolf Kati.

A Budapest Csillaga második helyezését Dr. Ragány Mihály nyerte, akinek jogi doktorandusa van és nemrég még vizsgáló-nyomozóként dolgozott. A harmadik helyen végzett Grexa Csaba, 13 éves tanuló, aki elmondta, hogy a Példaképe Dolhai Attila.

A döntőbe jutott tizenkét versenyző:

Tommy Oprea Konstantin, Farkas Zsolt, Fehér Béla Dávid, Somotovszky Gergő, Nagyova Anita, Graxa Csaba, Gotthard Ádám, Sebestyén Ivett, Dr. Ragány Mihály, Kiss Gina, Cirkusz Duó, Molnár Parókai Anita

 

© vilagszam.hu



Galéria:


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Az űrből figyelik a tengereket
A sókoncentrátum mindent elárulhat
PÉNZTÁRCA
Könnyedén milliomos lehetsz
Veszprémben 1 millió forint várja az utcazenészeket
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Az elsüllyedt Atlantisz
Irány Santorini
RECIKLI
Halottak segítik az uszodát
Krematórium által termelt hővel fűthet egy uszoda
MAL_0060.JPG
MAL_0040.JPG
MAL_0170.JPG
MAL_0349.JPG
MAL_0035.JPG
MAL_0518.JPG
MAL_0033Parlament.JPG
21 Occidental Grand Aruba4.jpg
MAL_0288.JPG
MAL_0382.JPG
MAL_0501.JPG
MAL_0088.JPG
MAL_0335.JPG
MAL_0322.JPG
MAL_0361.JPG
MAL_0105.JPG

Itt jártunk: Aruba

TOP
PIKÁNS

1. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus

A világ új fegyverei lehetnek

3. Sexy Airlines repít a fellegekbe

Levetkőznek a stewardessek

4. Ilyen a vámpírszex

Vámpírnász az avaron

5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!

Mi úgyis mindent tudunk

6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?

Nem férnek el az aranyrudak

7. Tökéletes anyuka lesz

Papp Orsi bemutatkozik

8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!

A traffipax elhárítható legálisan

9. Doktorok a kifutón

Dr. Nagy Levente bemutatkozik

10. Adonisz utódjait akarja feleségként

Szőke Szabolcs bemutatkozik

1. Ime a Facebook-vezér ifjú felesége

Mark Zuckerberg megnősült miután menyasszonya levizsgázott

2. Kövér utasok miatt veszélyben a repülők

77 kilós emberekre tesztelték az üléseket 60 éve

3. Szájon át abortusz

Itthon is kapható lesz az abortusztabletta

4. Gigantikus rágógumi sokkolja Hollandiát

Művészeti iskolások különös alkotása

5. Múmia futamította meg a betörőt

A bűnöző sikolya késztette cselekvésre a szomszédokat

6. A papság előtt is voltak meleg férfiak

Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt

7. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában

Egy különös felmérés hízelgő eredménye

8. Ilyen lesz a választható pornó Angliában

Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek

9. Hitler, mint Messiás

A náci diktátor vallási őrülete

10. Nem beszélsz klingonul? Elválok!

Mókás angliai válóperek

Ajánljuk

A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek

Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején

Tv-műsorainkból
Műsoraink
05.25. 18:35 Világszám - Inforádió
Aruba, Curacao
05.26. 10:05 Világszám - Inforádió
Hawaii
05.27. 10:35 Világszám - Inforádió
Aruba, Curacao(ism.)
Közösség
Nap lánya

Egy élet a tánc

Szófelhő / Archív
--

BEZÁRÁS
BEZÁRÁS

Tudáspróba - válaszolja meg a lehető legpontosabban a kérdéseket!

A kérdésekre adott válaszok elküldésével elismeri, hogy a játékszabályzatot (itt olvashatja el) elolvasta és a benne foglatakat megértette. Egy napon, egy feladótól csak egy választ fogadunk el.
Válaszok beküldése!