Felfedező úton a konyha körül

Gasztrokalandok a Gourmet Fesztiválon

[V.J.] publikálva: 2012-06-10 11:47:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Volt akit az éhség vagy a szomjúság, de volt akit a felfedezés vágya vitt ki az OTP Klub Gourmet Fesztiválra. Egyik csoport sem lehetett csalódott, mert míg egyesek elmerültek a konrét kulináris örömök élvezetében, a többiek valóságos konyhaművészeti egyetemen lehettek hallgatók.

 


Az utolérhetetlen ízkavalkád nem lehetett volna teljes egy kis szakmai továbbképzés nélkül. Azt persze nem lehet állítani, hogy minden, ami a színpadokon elhangzott a fesztivál három napja alatt rögtön az otthoni reggeliző asztalokra kerül, de azért némi ihletet mindenki meríthetett a konyhai ügyködéséhez.

 

Szombaton a Gerilla Latte Art Show alatt – már a neve is maga a lelemény – a legfortélyosabb kávékészítők kápráztatták el a közönséget extrém kávé különlegességekkel. Estefelé pedig a második országos nyílt lazacbontó bajnokságon szurkolhattunk a bontókések mestereinek. Valószínűleg ez a sportág nem lesz ott Londonban, de ettől még ebben a számban is avattak bajnokot.

Ma a pereckészítők tekergetik a tésztát a Magyar Pékek Fejedelmi Rendjéből. Utána pedig egy igazi francia fűszermester, Jean-Marc Motelet fog improvizálni egészen egyedi ízkreációkat. Természetesen a vállalkozó kedvűek mindent meg is kóstolhatnak majd. Hogy a kissé testesebb ízélmények hazai kedvelői se maradjanak szórakozás nélkül, arról Segel Viktor és Bíró Lajos séfek gondoskodnak. A két jeles gasztronómus ugyanis párbajt vív egymással. A felek fegyverként a csülköt választották, ami nem tipikus, de mindenesetre nagyon hazai.

A pacalpárbaj és a mindenki által nagyon kedvelt tokaji aszús fagylaltköltemények hátterében különféle zenei aláfestésről gondoskodnak a OTP Klub Jazzy Rádió színpadának fellépői. Vasárnap elsőként Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band gondoskodik a fúziós konyha mellé fúziós világzenéről, de jön a Hot Jazz Band és este pedig Harcsa Veronika Quartett koncertje. A stílus tehát változó, de - nomen est omen – a színpadon is lesz halféleség.

Aki pedig otthon is szeretné továbbképezni magát a hazai éttermek világában az vásárolhatott az első hazai étteremkalauz nemrég megjelent kötetéből.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Felszámolják a delfin-gulágot
Cousteu kapitány is ott lesz Oroszországban
PÉNZTÁRCA
Neked mi lóg a konyhádban?
Neki egy egész vagyon lógott, csak nem tudta
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ahol természetes a nők házassága Afrikában
Az észszerűség mindent visz Tanzániában
RECIKLI
Lakjon Amerika első plázájában!
Loftlakások kezdőknek

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--