Ezzel serkentenék a téli biciklizést Hollandiában
[j.protic] publikálva: 2012-10-24 14:07:00 | Nyomtatás
Fűtött kerékpárutakról született javaslatot fontolgat néhány holland város, hogy ezzel népszerűsítse a fokozottabb biciklihasználatot a téli hónapokban.
A tervezet szerint geotermikus energiát használnának a jégképződés megakadályozásához. Az útmelegítés az előzetes számítások alapján 20-40 ezer euróba (5,6-11,3 millió forint) kerülne kilométerenként. Az ötletgazda, Marcel Boerefijn szerint a beruházásnak hála visszaesne a közúti balesetek száma, kevesebb sóra lenne szükség az utak felszórásához és jelentősen csökkenne az autók téli költségeinek összege.
Boerefijn szerint a beruházás végső nettó költsége akár kevesebb is lehet, mintha szalmával terítenék be a kerékpárutakat. "Rendkívül izgatottak vagyunk a fűtött bicikliutak miatt, mivel rengeteg kellemetlenséget tudnának kivédeni" - mutatott rá Arien de Jong, a Holland Kerékpáros Szövetség szóvivője. "Ha a kerékpárösvényeket több mint négy hétig jég borítja, az nagyjából hétezerrel több balesetet jelent, beleértve a két keréken közlekedőket is."
Az ország keleti részében fekvő Zutphen jelenleg a javaslat előzetes kiértékelésének eredményeire vár, mielőtt jövőre belevágna a kivitelezési tanulmány elkészítésébe - adta hírül a BBC News. Utrecht tartománya is kacérkodik a fűtött kerékpárutak ötletével.
Hollandiában a becslések szerint nagyjából 18 millió bicikli jut a kevesebb mint 17 milliós népességre. Az országot több mint 35 ezer kilométernyi kerékpárút hálózza be.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Roxy ügynök