Gyerekek is voltak az eltűnt egyiptomi gépen

A gép Párizsból Kairóba tartott

[seifert.p] publikálva: 2016-05-19 06:05:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Eltűnt a radarernyőről csütörtök hajnalban az EgyptAir egyiptomi légitársaság Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata - közölte a légitársaság az egyik közösségi oldalon


A repülőgép 69 emberrel, 59 utassal és 10 fős személyzettel a fedélzetén szerdán 23.09 órakor szállt fel Párizsból, és kairói idő szerint 2.45 órakor veszett nyoma.

A légitársaság először azt a tájékoztatást adta, hogy a repülő mintegy 80 mérföldre, nagyjából 10 percre az egyiptomi légtértől tűnt el, majd ezt pontosítva azt írta: a repülőgép 10 mérföldet tett meg Egyiptom légterében mielőtt eltűnt. A repülő 37 000 láb, körülbelül 11 300 méter magasan repült, amikor nyoma veszett.

A flightradar24.com járatkövető honlap adatai szerint az eltűnt repülő egy 2003-ban gyártott Airbus A320-as, utolsó ismert helyzete pedig a Földközi-tenger fölött volt. A honlap adatai megerősítik, hogy a gép 37 000 láb magasan repült. Utolsó ismert sebessége 534 csomó, ami körülbelül 990 kilométer óránként.

A légitársaság azt írta, hogy a mentő és kutató egységek már elindultak, hogy kiderítsék, mi történt az eltűnt repülővel. Újabb közleményükben már arról írnak, hogy tapasztalt pilóta vezette a fépet, amelyen gyerekek is tartózkodtak.

Közben módosították a feltételezett tragédia időpontját. A légitársaság azt közölte, hogy 2.30 perckor szakadt meg a kapcsolat a géppel.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Árvízvédelmi készültség a Dunán
A víz valószínűleg nem önti el a rakpartokat Budapestnél
PÉNZTÁRCA
Támogatás nélkül drága a kazáncsere
Lakástakarék megtakarításból felújítás is finanszírozható
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Újabb látványossággal gazdagodik Barcelona
Belülről is megnézhetjük Gaudí házát
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--