A zöldségesnél egy néni jött oda hozzám, hogy nézzem már ezt a kiírást, mert ő ezt nem érti, vagy nem látja jól: „hel-ló-vén-tök”. Megrökönyödtem. Tudom, változik a világ, de azért kedves öreg nénikék nem nagyon szoktak ilyen köszönési formát alkalmazni. Megnéztem a kiírást: „Halloween tök”, - áh akkor értem már.

Divatos manapság az angolszász ünnep nevének, szokásainak belekeverése a magyar hagyományok közé. De vajon mi magyarok ennyire fantázia híján lennénk? Korántsem.  Megvan ennek nálunk is a maga rendje, s módja, hiszen kétségtelen, ha október eleje, akkor itt a tök ideje. S a magyar földek is termik bőven a gyermekek rémét, a tököt.

Országszerte rendeznek a tökfesztiválokat. A mi kis városunkban is, immáron a harmadikat. Színes forgatag, tökfaragás, kézművesek, ma már kuriózumnak számító mesteremberek sátraiban barkácsolhattak az arra vállalkozók. Harcművészek, népi zenekarok mulattatták a nagyközönséget.

Az „Ízek utcájában” finom illatok keveredtek az égő fa jellegzetesen jó szagával. Szabad tűzön, bográcsokban főzött a város apraja nagyja. Igazi magyar gasztronómiai különlegességeket kóstolhatott az arra járó. Furcsa is volt, hogy ez a finomság tényleg tökből készült.

Ez a Tökfesztivál, ahol nyugodtan oda kiálthatunk rég nem látott barátunknak: „Helló vén tök, régen láttalak.”

(Draxler Anna)