Ilyen a japán szupervonat belülről - videó

Kyotóban jártunk, majd 300-zal száguldottunk Tokióba

[seifert.p] publikálva: 2016-09-25 10:37:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Szeptemberben Japánban járt a Világszám. Természetesen felültünk a japán szuperexpresszre is. A csúcssebessége 300 km/h volt. Sőt, még a különleges belátással rendelkező vécét is használtuk.


Amikor 300 km/h-val száguld az ember, akkor ebben a csodavonatban semmi sem történik. Pontosabban az utasokr nem érzékelik ezt a szédítő sebességet. Kyotóból utaztunk Tokióba, az 514 kilométeres út 2 óra 20 percig tartott. Ingyen utaztunk, ami persze így nem igaz. Egyhetes vonatbérletünk volt, amelyet kizárólag külföldről lehetett megvenni. JRP-nek hívják és kb. 70 ezer forintba kerül.

Érdemes megvásárolni, mert a Tokió környéki elővárosi vonalakon is használható. A vonat természetesen bemegy a városba, azaz egyfajta HÉV-ként is üzemel.

A vonaton tilos a telefonálás, csak kijelölt helyen szabad felvenni a hívást. Ezért külön nem kell fizetni, arra gyanakszunk, hogy ezzel is az utazók nyugalmát próbálják biztosítani.

Japán mindig is híres volt különleges vécéiről, nincs ez másképpen a Shinkanzenen sem. Külön férfi helyiség van piszoárral, amin ablak van. De nem előttünk, hanem a hátunk mögött, így látható, ha használatban van a toalett.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Elindult a japán csodavonat!

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
A durvánál is durvább válság jöhet
A Fitch még pesszimistább, mint eddig volt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Kalandra fel, irány Oroszország!
Elvisz az új Tropical magazin
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--