A Küküllő hotelben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes időzött, a Gondűzőben ismert magyarországi üzletemberek, de tele volt a Petőfi panzió és a többi szálláshely is. Este a vacsora idején még áramszünet is volt, gyertyafényben vacsoráztunk. A túlterhelés és a hatalmas, özönvízszerű eső sok volt a vezetékeknek.

Odafele láttunk olyan autót, amelynek az eleje a betonárok egyik felén, a hátulja a másik felén volt. Nem is értettük, fizikailag miként lehetséges ilyen baleset.

Estére a viszontagságos odautazást feledtette a hangulat. A szokásos vendégszeretet okán ételben, italban nem volt hiány, a közösségélmény nagy, közös éneklésekbe torkollott a legtöbb helyen.

Másnap reggel indultunk Csíksomlyóra. Már Csíkszereda közepén lezárták az utakat, alig lehetett leparkolni. Az odaállított rendőr nem tudott se magyarul, se angolul. Rendőrrel találkoztunk még bőven, persze nem csoda ekkora rendezvénynél.

A csíksomlyóra vezető több kilométeres utat gyalog tette meg a tömeg (végül is ez zarándoklat, ugye). Az út szélén ezerféle dolgot kínáló árusok, kegytárgyasok. A Csíksomlyó táblánál megpihentünk. Innen már ezrével hömpölygött a tömeg a Mária-templom felé.

A nagytemplom mögött választhattunk: vagy az igen meredek, de rövidebb úton, vagy a kevésbé meredek, hosszabb úton kapaszkodunk felfelé. A hosszabbat választottuk. (Az igazi zarándokok a stációkat követik, és egy óráig másznak a hosszabb úton.)

A kápolnánál megpihentünk, húsz perc megeröltető menettel jutottunk ide. Aztán már csak rövid séta következett, és megpillantottuk a szabadtéri oltárt (Makovecz tervezte), és a hatalmas tömeget. Több százezren lehettünk, az biztos.

Noha a szervezők hangsúlyozzák az esemény vallási jellegét, igazából ezen túlnőtt az esemény. Az összetartozás-tudat mai megnyilvánulása lett inkább.

A borongós idő Spányi Antal beszéde (lásd a másik tudósításban) után zivatarrá változott. Megpihentünk a kápolnában, majd tovább indultunk lefelé, mert tartottunk attól, hogy az özönvízszerű eső miatt nem tudunk majd lekecmeregni (ilyenek az amatőr hegymászók és a kezdő zarándokok is). Végül több részletben sikerült, ronggyá ázva, de fura módon ez annyira nem zavart senkit. A többség még ott maradt a katlanban.

A lefelé tartókhoz csatlakozva eljutottunk a nagytemplomig, majd indultunk vissza az autóhoz. Még bekaptunk egy micset, vagyis frissen sült husikát, elköszöntünk a székárusító néniktől, és mentünk haza.