Hosszú az út Székelyföldre, ha Budapestről indul az ember. Csaknem 700 kilométer. Ebből Magyarországon 220 kilométer a sztráda és Romániában is suhanhatunk vagy 60 kilométert sima aszfalton, kétszer két sávon. Többet nem, holott már vagy egy évtizede építgetik az észak-erdélyi autópályát. Maradjunk annyiban, hogy a pénz ott is hamar elfogy, különösen, ha a kivitelezők úgy nyomhatják a ceruzát, ahogy ők akarják.

Az út legalább 8 óra Gyergyószentmiklósig.

Ártándig viszonylag jól haladhat az ember, nár az utolsó 60 kilométer itthon is településeken vezet át. Az első megpróbáltatás Nagyváradnál éri az embert. Az elkerülő út maga a katasztrófa. Az első 4 kilométeren a kamionok is lépésben haladnak a kátyúnak becézett tankcsapdák miatt. Ha nem csúcsidőben érkezünk, akkor érdemes átmenni a városon, biztonságosabb.

Ezek után jön a falvak hosszú sora, közben egy kis hegymászás a Királyhágónál, majd Kolozsvár előtt az a bizonyos 60 kilométernyi sztráda, amelyről csodás látványt nyújt a tordai hasadék. Benzinkút nincs az autópályán, miért is volna?

A komoly megpróbáltatások akkor érik az autóst, amikor belép Székelyföldre. Láthatóan ide már nem jut útfelújítási pénz. A Dózsa Györgyről elnevezett faluban akkora lyuk tátong egy kanyarnál az út szélén, hogy azt még a kamionok is kerülik. A hegyek közt pedig már ezt sem lehet. Bizony 20-szal kecmeregtünk át a tengelytpróbáló lyukakon. Egy biztos, sportkocsival ne nagyon vágjunk neki ennek az útnak!

Amúgy itt is vannak megmagyarázhatatlanul jó állapotban lévő utak, igaz a kisebb hidak mintha más kezelőhöz tartoznának, hiszen ezek előtt és után 20-20 méteren ismét csak hadiállapotokat tapasztalhatunk. Itt is erősen ajánlott a 30 km/h-ra betartása.

Mindezekért azonban kárpótolhat a táj és, hogy rácsodálkozhatunk a Romániában még sűrűn igénybe vett lovaskocsik változatosságára. Az pedig, hogy huszárokat is megelőztünk az egyik főúton, tényleg csak hab volt azon a bizonyos tortán.