A történet 2007-ig nyúlik vissza. Akkor a szlovákok gondoltak egy merészet és védettséget kértek a szakolcai kürtőskalácsra. Azért volt ez bátor vállalkozás, hiszen a skalicky trdelníkről, azaz a szakolcai kürtőskalácsról a szlovák sajtó is elismerte, hogy csak importált termék. Gvadányi József nyugalmazott lovassági tábornok és költő egyik erdélyi szakácsa hozhatta magával a receptet, még a XVIII. században a cseh határ közelében fekvő településre. Ezt egyébként a kérelemben is említik. Mármint, hogy a XIX. század eleje óta készítik meghatározott módon a helyi kürtőskalácsot. Leírásuk szerint a feltekert tésztát megkenik felvert tojásfehérjével, majd megszórják őrölt dióval, mandulával, illetve kajszibarackmaggal, esetleg ezek keverékével. Sugárzó hő mellett aranybarnára sütik, végül vaníliás cukorral kevert porcukorral meghintik. A karakterisztikus tulajdonságait az őrölt diófélék, a kajszibarackmag, a vaníliás cukor és a sütés módja adják.

Bizony kiakadtak ezen a derék erdélyi mesterek és a helyi újságok arról cikkeztek, hogy "kár lenne, ha hiába említenék a néprajzi lexikonok a székelyek sajátos ünnepi eledeleként azt, és hiába hódított volna világot a kemény bükkfából készült fahengeren, parázs fölött ropogósra sült kalács, ha végül elveszíti nemzeti identitását".

A Világszám nem törődött ezzel az évek óta tartó vitával és Gyergyószentmiklóson megkóstolta az "eredetit", azaz a székelyföldi cukrozott remeket. Sőt, Kiss Róbert Richard műsorvezető meg sütött is. Erről is készül film is. Így aztán hamarosan, ha nem is ízlelhetik meg, de megláthatják, hogy ilyen az eredeti Világszám-kalács, amely természetesen kürtős.