Lebontják a fukusimai erőművet

40 évig fognak bontani

[j.protic] publikálva: 2015-06-12 09:27:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A japán kormány pénteken jóváhagyta a négy évvel ezelőtti földrengésben megsérült fukusimai atomerőmű mintegy 40 évesre tervezett bontási menetrendjét.


A kormány által elfogadott, a korábbi terv módosított változata szerint három évvel elhalasztják az eredetileg első lépésként tervezett művelet kezdetét, amelyben az elhasznált fűtőelemeket kiemelnék a három leolvadt reaktor pihentető medencéjéből.

 

A halasztásnak részben az az oka, hogy amikor korábban megkísérelték az elemek kiemelését, balesetek történtek, illetve biztonsági megfontolások is közrejátszanak az átütemezésben.

 

Négy évvel ezelőtt, 2011-ben az atomerőmű hat reaktorából három leolvadt egy 9-es pusztító erejű földrengés és az általa kiváltott szökőár miatt.

 

A bontás előtt a szakértőknek pontosan meg kell határozniuk a leolvadt üzemanyag helyét, helyzetét a reaktorokban, továbbá olyan robotokat kell kifejleszteniük, amelyek - a tervek szerint - hat éven belül megkezdik ezeknek az anyagoknak az eltávolítását.

 

A reaktorokban továbbra is magas a sugárzás szintje, a létesítményben nagy mennyiségű sugárszennyezett víz van.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Tízszer több naperőművet ígért Áder János
A köztársasági elnök New Yorkban
PÉNZTÁRCA
A karácsony sebeket is okoz
Ha pénzben mérjük a szeretetet, akkor baj van
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Nyaralás és koronavírus
Hogyan tervezzünk?
RECIKLI
Koccintás online
Ha már zárva a kocsma is

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--