Magyarok is voltak a felborult hajón
Két magyart még keresnek, alkalmazottak voltak
[szorenyi.p] publikálva: 2012-01-14 21:19:00 | megtekintve: 2263 | Nyomtatás
Fotó: SITA
11 magyar volt a balesetet szenvedett olasz óceánjáró hajón, s közülük kettőről egyelőre nincs hír, ők mindketten a hajó személyzetéhez tartoztak - közölte Érszegi Márk megbízott konzul Rómában.
Kilenc magyarról biztosan tudni, hogy megmenekült. Egy háromfős család, valamint egy ifjú pár, mint utasok voltak a fedélzeten. 6 magyar dolgozott a hajón, a Costa Concordián.
Ezt a kilenc embert szállodába vitték, illetve vannak köztük olyanok is, akik már elindultak hazafelé.Egyes források szerint az eltűntként nyilvántartottak is jelentkeztek, de nem tudtak beszélni a rokonaikkal.
Időközben nyilvánosságra hozták, hogy az eddig talált három halott közül kettő francia turista, a harmadik pedig a személyzet egyik perui tagja.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Szex kölcsönbe
2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus
A világ új fegyverei lehetnek
3. Sexy Airlines repít a fellegekbe
Levetkőznek a stewardessek
Vámpírnász az avaron
5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!
Mi úgyis mindent tudunk
6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?
Nem férnek el az aranyrudak
Papp Orsi bemutatkozik
8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!
A traffipax elhárítható legálisan
Dr. Nagy Levente bemutatkozik
10. Adonisz utódjait akarja feleségként
Szőke Szabolcs bemutatkozik
1. Ime a Facebook-vezér ifjú felesége
Mark Zuckerberg megnősült miután menyasszonya levizsgázott
2. Kövér utasok miatt veszélyben a repülők
77 kilós emberekre tesztelték az üléseket 60 éve
Itthon is kapható lesz az abortusztabletta
4. Gigantikus rágógumi sokkolja Hollandiát
Művészeti iskolások különös alkotása
5. Múmia futamította meg a betörőt
A bűnöző sikolya késztette cselekvésre a szomszédokat
6. A papság előtt is voltak meleg férfiak
Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt
7. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában
Egy különös felmérés hízelgő eredménye
8. Ilyen lesz a választható pornó Angliában
Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek
A náci diktátor vallási őrülete
10. Nem beszélsz klingonul? Elválok!
Mókás angliai válóperek
A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek
Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején
Sportlady külföldön