Magyarországra készül a szlovák elnök

Ivan Gašparovič első budapesti útja

[j.protic] publikálva: 2012-12-26 18:50:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A pozsonyi elnöki palota

Szlovák államfő kilenc éve tett utoljára hivatalos látogatást Magyarországon. Valószínű, hogy az államfők megbeszélésén a két ország közötti kényes témák is napirendre kerülnek – olvasható a TASR hírügynökség jelentésében.


A tervek szerint Ivan Gašparovič februárban tesz hivatalos látogatás Budapesten.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök és más politikusok több alkalommal kijelentették: jövőre a Magyarország és Szlovákia közötti megoldatlan problémákkal is foglalkozni kívánnak.

Egyik megoldatlan kérdés a kettős állampolgárság ügye. Szlovákiában azok a személyek, akik megszerzik egy másik állam állampolgárságát, automatikusan elveszítik a hazait. Pozsony a magyar állampolgársági törvény elfogadása után léptette érvénybe ezt az intézkedést. Ivan Gašparovič egyik törvényt sem tartja jónak, azonban úgy gondolja: a hazai jogszabályt csak azután kellene módosítani, miután Budapest ugyanezt megtette a sajátjával.

 

„Csak egy dolog szükséges: a magyarok töröljék el az ő törvényüket, mi pedig a sajátunkat, mivel azelőtt normálisan működött a kettős állampolgárság” – mondta a szlovák államfő a TASR hírügynökségnek. Hozzátette: a magyar törvény jelenlegi formájában sérti a szlovák jogrendet. „Ez megengedhetetlen. Ezért az egyedüli helyes, ésszerű döntés mindkét törvény hatályon kívül helyezése” – véli.

Gašparovič szerint hosszú közös történelem köti össze a magyarokat és a szlovákokat. Jelenleg mindkét ország tagja az Európai Uniónak, a NATO-nak és a visegrádi csoportnak (V4). „Együttműködünk gazdasági és külpolitikai téren. Ebben a tekintetben normális, hogy közös kiindulópontokat keresünk” – jegyezte meg.

 

Az államfő szerint nem lenne szerencsés megnyitni a történelem vitatott kérdéseit. „Ez nemcsak hogy megzavarja a jó kapcsolatot, de az EU-n belül sem szül jó vért. Ezek olyan problémák, amelyeket már régen magunk mögött hagytunk” – állapította meg. Úgy véli, ezekkel a történészeknek kell foglalkozniuk, nem pedig a politikusoknak. „Ne keressük a jelenben azokat a sérelmeket, amelyeket egyének esetleg elszenvedtek. Ez azt jelenti, hogy ne általánosítsuk azt, amit a múltban kellett volna megoldani” – szögezte le Gašparovič.

A szlovák és a magyar államfő már találkozott szeptember 24-én, az ENSZ New York-i közgyűlésén. Ez volt az első hivatalos találkozójuk azóta, hogy Áder János májusban elfoglalta az elnöki posztot. Gašparovič meg van róla győződve, hogy februári találkozásukat korábbi pozitív társalgásuk hangneme jellemzi majd.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kevesebb őserdő, több malária
Amazóniai összefüggések
PÉNZTÁRCA
Mégis lehet dugódíj a fővárosban
Tarlós István 2-3 év haladékról beszélt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Bajnokok SUP-oltak a Dunán
Új elem az ötpróbában
RECIKLI
Minél halkabb, annál hosszabban fertőz
A suttogás durván terjesztheti a koronavírust

Itt jártunk: Dánia

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
július 1. 18:35 Világszám - Inforádió
Anyám emlékére 1.
Július 2. 10:05 Világszám - Inforádió
Utazás szülőkkel
10:35 Világszám - Inforádió
Anyám emlékére 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Rohammentő

Szófelhő / Archív
--