Meghalt Horn Gyula, volt miniszterelnök

A szocialista politikus 81 évet élt

[szorenyi.p] publikálva: 2013-06-19 18:20:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Kovács Attila

Életének 81. évében meghalt Horn Gyula volt miniszterelnök. A kormány részvétét és együttérzését fejezte ki az elhunyt családjának.


A Honvédelmi Minisztérium közölte a hírt. Úgy fogalmaztak: Horn Gyula hosszan tartó, súlyos betegséget követően, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban (a budapesti Honvédkórházban) hunyt el.



Horn Gyula 1994 és 1998 között volt kormányfő.



Horn Gyula 1989 májusától 1990 májusáig a Németh-kormány külügyminisztere volt. 1989 októberében egyike volt a Magyar Szocialista Párt alapítóinak, 1990 májusától 1998 szeptemberéig a párt elnöke volt.

A baloldali politikus 1990-től 2010-ig volt tagja az Országgyűlésnek, 2007 szeptembere óta azonban betegsége miatt nem vett részt a parlament munkájában.

A politikus 2007. szeptember 16-án került a Honvédkórházba súlyos betegséggel. Korábbi közlések szerint a kórházban VIP-teremben feküdt, állapotáról pedig teljes hírzárlatot rendeltek el a család kérésére.

Horn Gyula utoljára a 75. születésnapjára rendezett ünnepségen jelent meg a nyilvánosság előtt.

A hvg.hu rövid pályaképet közöl a sokakat megosztó Horn Gyuláról.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ismét özönvíz Budapest környékén
A 10-es út mentén esett nagyon sok eső
PÉNZTÁRCA
A Monguz belép a turisztikába
Érdekes informatikai fejlesztés
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Szombattól nem hozhatunk be akármit
Szigorodnak a növény-egészségügyi előírások
RECIKLI
Energiahatékony otthont akar? Az OTP lépett
Már igényelhető a zöld hitel

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--