Mitől van ennyi varjú a városokban?
Az állat intelligenciája az ok
[szorenyi.p] publikálva: 2011-10-10 10:22:00 | megtekintve: 2148 | Nyomtatás
Budapesten egyre több varjút lát az ember. Akár pontatlan is lehetne a megállapítás, ha a szakemberek nem igazolták volna mindezt. A dolmányos varjak ugyanis beköltöztek a nagyvárosokba, így Debrecenbe is, elűzve a korábbi itt élő madarakat. Ráadásul az állat nem védett, tehát elvben ritkítható lenne.
A kutatók megfigyelései szerint míg 15-20 éve ezek a szárnyasok kifejezetten szabad területeken, facsoportokon, erdősávokban fészkeltek, és a legóvatosabb madarak közé tartoztak, manapság szinte kizárólag lakott területeken, városokban és kisebb településeken élnek és szaporodnak. Méghozzá nem is kis mértékben. Állományuk az elmúlt öt év alatt például Debrecenben kétszeresére növekedett-
E ténynek a legavatottabb ismerője Juhász Lajos, a Debreceni Egyetem természetvédelmi állattani és vadgazdálkodási tanszékének vezetője, aki a nyolcvanas években a város madarairól írta doktori disszertációját, tehát pontosan tisztában van a korábbi helyzettel: tudja, hogy akkor egyetlen pár dolmányos varjú sem költött Debrecen területén, legfeljebb a nótában is megénekelt Nagyerdő szélén fészkelt egy-két pár. Hat éve figyelt fel az egyre nagyobb számú állományra, és azt követően ötéves megfigyelési programot indított egyetemi hallgatók közreműködésével. Utóbbiakra nagy számban volt szükség a kutatásban, amit a dolmányos varjú fészkelési szokásai is indokoltak.
Hamar felismerték az urbanizáció számukra kedvező hatásait, azt, hogy a városokban, településeken táplálékbőség alakult ki, hogy nem fenyegeti őket a vadászat - magyarázza szakember. A vetési varjúval ellentétben dolmányos rokona nem védett, csak a költési időszakban nem szabad vadászni rá, miként a többi madárra sem az Európai Unió direktívája szerint. A városban legföljebb a fészket nemrég elhagyott, rosszul repülő, tapasztalatlan állatok vannak veszélyeztetve. Őket hamarabb elkaphatja kutya vagy macska, elütheti az autó, ugyanakkor nem fenyegeti őket az éhezés, és így nagy számú fészekalja képes felnőni. Ők viszont - különösen költési időszakban - elég veszélyesek a szintén urbanizált feketerigó-, zöldike-, tengelice-, balkáni gerlefiókák vagy tojások számára. A dolmányos varjak térhódításával párhuzamosan ezek állományában némi csökkenés figyelhető meg a városban.
Galéria:
A kategória további hírei:
Szex kölcsönbe
2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus
A világ új fegyverei lehetnek
3. Sexy Airlines repít a fellegekbe
Levetkőznek a stewardessek
Vámpírnász az avaron
5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!
Mi úgyis mindent tudunk
6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?
Nem férnek el az aranyrudak
Papp Orsi bemutatkozik
8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!
A traffipax elhárítható legálisan
Dr. Nagy Levente bemutatkozik
10. Adonisz utódjait akarja feleségként
Szőke Szabolcs bemutatkozik
1. Ime a Facebook-vezér ifjú felesége
Mark Zuckerberg megnősült miután menyasszonya levizsgázott
2. Kövér utasok miatt veszélyben a repülők
77 kilós emberekre tesztelték az üléseket 60 éve
Itthon is kapható lesz az abortusztabletta
4. Gigantikus rágógumi sokkolja Hollandiát
Művészeti iskolások különös alkotása
5. Múmia futamította meg a betörőt
A bűnöző sikolya késztette cselekvésre a szomszédokat
6. A papság előtt is voltak meleg férfiak
Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt
7. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában
Egy különös felmérés hízelgő eredménye
8. Ilyen lesz a választható pornó Angliában
Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek
A náci diktátor vallási őrülete
10. Nem beszélsz klingonul? Elválok!
Mókás angliai válóperek
A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek
Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején
Sportlady külföldön