Eredetileg csak egy normális vacsorára vágytunk Sopronban. Hatalmas zabálás lett belőle. Itt ugyanis nem lehet kevesett enni. Na jó lehet, de nagyon akarni kell. A legtöbb helyen ugyanis féladag is kérhető, de ez sem kevés.

Soproni ismerősök ajánlották a Jégverem nevű helyet. Fontos, hogy nemdohányzó, azaz csak a teraszon lehet rűgyújtani, ami számunkra dícséretesnek számít. A 7 fős társaság különböző étkeket rendelt. A fazékban hozott bableves mellé sose kérjuk másodikat. A művi ütött-kopott kislábasban 3 mélytányérnyi sűrű leves érkezik. Hozzá közepesen friss kenyér. Nem kell más. A marhapörkölt két nőszemélynek biztosan elég, a dödölével pedig egy harmadik lakna jól. A cipóban tálalt csülök is emberes adag, ámbár a cipó nem volt friss. A hagymás rostélyos azonban a budapesti Szent Jupát békebeli adagját idézte.

A társaság két tagja tagja desszertre is vállalkozott. A túrógombóc csalódást okozott. A sorok irója másnap kalandvágyból kipróbálta és tényleg a mirelitt szó jutott az eszébe. A Mákos guba azonban a nagymam főztjére emlékeztetett. Ellenőrzésként másnap egy másik helyen ebédeltünk, itt a gulyásleves mennyisége és tálalása, valamint ízletessége vetéledett a már megénekelt bablevesével.

Úgy látszik, Sopronban nem lehet keveset anni, ha igen, akkor azt nagyon kell akarni.