Öngyilkos lett Sanghajban a szlovák modell

Kiugrott a 18. emeletről

[mennyei] publikálva: 2011-10-09 22:38:00 | megtekintve: 2779 | Nyomtatásprint

hírkép

A sanghaji rendőrség szerint saját elhatározásából ugrott ki az ablakon a 20 éves lány.


Az eset szeptemberben, a hajnali órákban történt, Sanghaj Xuhui nevű kerületében. A Hietu Lu épületcsoport felhőkarcolójában lakott a fiatal lány. A lakás egy sanghaji modellügynökség tulajdona, modellszállásként szolgál.

Kattints ide, töltsd ki a kvízt és nyerd meg az ingyen jegyet és szállást a futball eb-re.

Az alig húsz esztendős lány kevés munkát kapott, és a magánéletben sem volt túl sikeres, pedig kedvesnek, mosolygósnak ismerte mindenki - mondta a vilagszam.hu-nak egy szintén Sanghajban dolgozó modell.

A rendőrség szerint idegenkezűségnek nincs nyoma, és az is kizárható, hogy valamilyen módon, akár játék, akár erőszak formájában erre a cselekedetre késztették volna.

Sanghajban az utóbbi időben európai fiatalok ezrei próbálnak szerencsét. Itt ugyanis bőven van munka, és nincs semmilyen válság. Sokan angoltanárként, programozóként helyezkednek el. Még kínai tudásra sincs szükség. Míg a helyiek átlagosan 90 ezer forintnak megfelelő kínai jent (jüant, RNB a rövidítése) keresnek, az európaiaknak ennek ötszörösét is megadják egyes szakmákban. A mindennapi élet ugyanakkor olcsó. A modellek közül oroszok, brazilok és szlovákok vannak a legtöbben.

© vilagszam.hu



Galéria:


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz

400 millióan nézték Dávidot

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Miért van ilyen meleg szeptemberben?
Ismét Afrikának köszönhetjük az őszi nyarat
PÉNZTÁRCA
Kisautó 700 ezer forintért
Az indiai jármű állítólag négyszemélyes
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Bor 22,5 millióért
200 éves nedű talált gazdára
RECIKLI
A magyar műanyag Kínába megy
Saját szemetünket hordjuk, ha kínai ruhát veszünk
MAL_0060.JPG
MAL_0040.JPG
MAL_0170.JPG
MAL_0349.JPG
MAL_0035.JPG
MAL_0518.JPG
MAL_0033Parlament.JPG
21 Occidental Grand Aruba4.jpg
MAL_0288.JPG
MAL_0382.JPG
MAL_0501.JPG
MAL_0088.JPG
MAL_0335.JPG
MAL_0322.JPG
MAL_0361.JPG
MAL_0105.JPG

Itt jártunk: Aruba

TOP
PIKÁNS

1. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus

A világ új fegyverei lehetnek

3. Sexy Airlines repít a fellegekbe

Levetkőznek a stewardessek

4. Ilyen a vámpírszex

Vámpírnász az avaron

5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!

Mi úgyis mindent tudunk

6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?

Nem férnek el az aranyrudak

7. Tökéletes anyuka lesz

Papp Orsi bemutatkozik

8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!

A traffipax elhárítható legálisan

9. Doktorok a kifutón

Dr. Nagy Levente bemutatkozik

10. Adonisz utódjait akarja feleségként

Szőke Szabolcs bemutatkozik

1. Ime a Facebook-vezér ifjú felesége

Mark Zuckerberg megnősült miután menyasszonya levizsgázott

2. Kövér utasok miatt veszélyben a repülők

77 kilós emberekre tesztelték az üléseket 60 éve

3. Szájon át abortusz

Itthon is kapható lesz az abortusztabletta

4. Gigantikus rágógumi sokkolja Hollandiát

Művészeti iskolások különös alkotása

5. Múmia futamította meg a betörőt

A bűnöző sikolya késztette cselekvésre a szomszédokat

6. A papság előtt is voltak meleg férfiak

Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt

7. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában

Egy különös felmérés hízelgő eredménye

8. Ilyen lesz a választható pornó Angliában

Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek

9. Hitler, mint Messiás

A náci diktátor vallási őrülete

10. Nem beszélsz klingonul? Elválok!

Mókás angliai válóperek

Ajánljuk

A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek

Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején

Tv-műsorainkból
Műsoraink
05.25. 18:35 Világszám - Inforádió
Aruba, Curacao
05.26. 10:05 Világszám - Inforádió
Hawaii
05.27. 10:35 Világszám - Inforádió
Aruba, Curacao(ism.)
Közösség
Nap lánya

Sportlady külföldön

Szófelhő / Archív
--
BEZÁRÁS

Tudáspróba - válaszolja meg a lehető legpontosabban a kérdéseket!

A kérdésekre adott válaszok elküldésével elismeri, hogy a játékszabályzatot (itt olvashatja el) elolvasta és a benne foglatakat megértette. Egy napon, egy feladótól csak egy választ fogadunk el.
Válaszok beküldése!