Jöhet a feketeleves
[V.J.] publikálva: 2011-09-07 12:57:00 | megtekintve: 2124 | Nyomtatás
Tartották már az ördög italának, sőt egyenesen méregnek is. Pedig a legújabb kutatások szerint akár napi 4-5 csészével is felhörpinthetünk ebből a nedűből. Sőt még az is előfordulhat, hogy tovább fogunk élni!
A kávé az egyik legkedveltebb ital több mint ezer éve. Élénkítő, a koncentrációt növelő hatásából naponta szerte a világon százmilliók profitálnak, egy német állampolgár évente átlagosan 150 liter kávét iszik meg.
A most publikált kutatások szerint a kávé csökkenti az Alzheimer- és a Parkinson-kór, valamint egyes tumorok kialakulásának kockázatát. Az asztmások számára pedig jelentős mértékben könnyebbé teszi a lélegzést.
A szakértők szerint nem igaz, hogy a kávának vízhajtó hatása lenne. Ezért mítosz az is, hogy az eszpresszókávé mellé rendszerint felkínált kispohár vizet a vízhajtó hatás ellensúlyozására adják. A víznek azonban egy jótékony hatása mégiscsak van, mégpedig az, hogy "szabaddá teszi" az ízlelőbimbókat, ezáltal fokozza a kávé élvezetét.
Mindennek nyomán a német kutatók úgy foglaltak állást, hogy az egészséges ember számára a kávé semmifajta rizikót nem jelent. Nézetük szerint a kávét élvezni kell, és attól az egészségre nézve sokkal inkább pozitív, mint negatív hatásokat kell várni.
Galéria:
A kategória további hírei:
Szex kölcsönbe
2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus
A világ új fegyverei lehetnek
3. Sexy Airlines repít a fellegekbe
Levetkőznek a stewardessek
Vámpírnász az avaron
5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!
Mi úgyis mindent tudunk
6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?
Nem férnek el az aranyrudak
Papp Orsi bemutatkozik
8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!
A traffipax elhárítható legálisan
Dr. Nagy Levente bemutatkozik
10. Adonisz utódjait akarja feleségként
Szőke Szabolcs bemutatkozik
1. Ime a Facebook-vezér ifjú felesége
Mark Zuckerberg megnősült miután menyasszonya levizsgázott
2. Kövér utasok miatt veszélyben a repülők
77 kilós emberekre tesztelték az üléseket 60 éve
Itthon is kapható lesz az abortusztabletta
4. Gigantikus rágógumi sokkolja Hollandiát
Művészeti iskolások különös alkotása
5. Múmia futamította meg a betörőt
A bűnöző sikolya késztette cselekvésre a szomszédokat
6. A papság előtt is voltak meleg férfiak
Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt
7. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában
Egy különös felmérés hízelgő eredménye
8. Ilyen lesz a választható pornó Angliában
Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek
A náci diktátor vallási őrülete
10. Nem beszélsz klingonul? Elválok!
Mókás angliai válóperek
A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek
Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején
Sportlady külföldön