A kötél idegekkel rendelkező és autójával gyakran fizetős övezetben parkoló autós már szinte rá sem hederít a hibás automatákra. Ilyenkor körülnéz és elkezd keresni egy másikat. Előtte persze alaposan felméri, hogy  a közelben nem álldogál éppen a cerberus, azaz a parkolóőr. Célszerű ugyanis ilyenkor vele tisztázni, hogy nem elhagyjuk a helyszínt, csupán a cég trehánysága okán éppen kisebb túrát teszünk egy használható parkolóóra érdekében. Szeretnénk ugyanis leróni az utcai adónkat, amelyért alapvetően semmit sem kapunk. Ha ezt nem tennénk, akkor mire visszatérünk, már ott viríthatna a Mikulás-csomag.

Így történt legutóbb is. Autóból ki, séta a parkolóórához, amely nem működik. Biccentés a parkolóőrnek, hogy keresünk másikat, nem bliccelésen törjük a fejünket. Visszabiccentés, megnyugszunk. Az utca túloldalán, kb. 100 méterre felfedezzük a másik órát. Jegy megvéve, cetli a szélvédő mögé.

Másfél óra múlva visszatérünk és a jegy ellenére ott a csomag. Ellenőrizzük a cetlit, még 4 percünk maradt. Nem értjük. Megvárjuk a parkolótársaság képviselőjét és kérdést intézünk hozzá, mutatván a jegyünket. Ekkor jön a meglepetés, ami külön fejezetet érdemel.

Ez a jegy a túloldalra szól, ott ugyanis már másik társaság szedi a sarcot - kapjuk a felvilágosítást. Erről semmilyen tájékoztatás nincs se közel, se távol - csúszik ki a szánkon. Hát érdemes előre tájékozódni - zárja le a diskurzust az őr. Mi pedig ballaghatunk a postára a csekkel. Térkép sem kell hozzá!