Rács mögött a legkeresettebb szlovák

Belize szigetén fogták el

[j.protic] publikálva: 2012-07-13 12:08:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A közép-amerikai Belize egyik szigetén a helyi rendőrség elfogta Karol Mellót, a legkeresettebb szlovákiai bűnözőt, akit kettős gyilkosság megrendelésével vádolnak. A gyanú szerint szerepe volt egy alvilági főnök megölésében is.

 


Erről a elsőként a čas.sk hírportál számolt be, később a rendőrség is megerősítette a hírt. Állítólag San Pedro szigetén fogták el a körözött férfit még szerdán, s tegnap már Belize fővárosába, Balmopanba szállították, ahol átadták az Interpolnak.

Mellóra néhány hónappal ezelőtt adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot. A férfi a portál szerint Venezuelában, Koszovóban, Prágában, Brünnben és a lengyelországi Krakkóban is bújkálhatott. Egyes források szerint Szlovákiában, Privigyén is megfordult, mialatt körözték.

Karol Mellót egy Pozsony mellett történt kettős gyilkosság megrendelésével vádolják. 2004-ben a gyanú szerint az ő utasítására lőttek le egy 30 éves nőt és 10 éves fiát. Eredetileg a fiú apját akarták megölni, aki korábban rendőr volt, a gyerek tévedésből vesztette életét..

Mello 2006 óta szökésben van. Bár tavaly őrizetbe vették, ám egy állítólagos adminisztációs hiba miatt szabadon kellett engedniük a szlovák hatóságoknak. Ezt követően azonnal eltűnt az országból....

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Országosan védett láp is odalett Fonyódon
Nem öngyulladás okozta a nádastüzet
PÉNZTÁRCA
Már neve is van az új Duna-hídnak
A magyarok és szlovákok is támogatják
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--