Szexidőt kaptak a szülők az óvodától

Este is vigyáztak a gyerekekre

[j.protic] publikálva: 2012-09-18 14:05:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Érdekes ajánlatot tettek a dániai Graeshoppen óvoda alkalmazottjai a szülőknek. Hogy növeljék a születésszámot, és munkát biztosítsanak maguknak az elkövetkező években is, múlt hét csütörtökön este ingyenesen nyitva tartották az ovit, hogy a szülők zavartalanul szexelhessenek otthon.


Dorte Nyman, az óvoda egyik alkalmazottja elmondta, sikeres volt a projekt, a 42 oda járó gyermekből 20 ott maradt este is. Az óvónők zenés bulit rendeztek nekik, és válaszoltak a kíváncsi kérdésekre is. „Azt mondtuk nekik, hogy azért vannak itt, hogy a szüleik beszélgethessenek egymással” – mondta Nyman.

Az óvónő tudja, hogy nem minden szülő élt a szabad két órával. „Sokan azt mondták: elhozzuk a gyerekeinket, de újabbakat tőlünk már ne várjanak” – árulta el Nyman.

Hozzátette: érdeklődés esetén az Odense környékén található óvoda alkalmazottai hajlandóak a szokatlan esti órákban munkába járni, figyelmeztetni akarnak ugyanis az alacsony születésszámra, és hozzá akarnak járulni ennek megváltozásához. Anyagi vonzata is van az óvoda kezdeményezésének, kevés gyerekesetén csökken az állami hozzájárulás mértéke is.

Az információt a www.bbc.co.uk hírportálon tették közzé..

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A mamipornó a hotelben marad

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Ajándékba szánhatták a pocsék figurákat
A Spar kénytelen visszavonnia terméket
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Angkor minden korábbinál jobban szárnyal
Új hotel nyílik Kambodzsában
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--