Tényleg beválhat a Nemzeti Vágta

Nem egyszerű hagyományt teremteni

[mennyei] publikálva: 2011-09-18 22:17:00 | megtekintve: 2314 | Nyomtatásprint

hírkép

Fotó: MTI

Előre megfontolt szándékkal hagyományt teremteni nem könnyű. A Nemzeti Vágta mégis bejöhet.


Először hallva nem tűnt igazán eredeti ötletnek. Mint ahogy bevallottan nem is az. A sienai palio utánzása. Ám ahogy Az ember tragédiája is eleinte a Faust koppintásának tűnik, aztán kiderül, hogy komoly, eredeti érték, úgy a nemzeti vágta is megtalálta egyedi arcát.

Kattints ide, töltsd ki a kvízt és nyerd meg az ingyen jegyet és szállást a futball eb-re.

Az érdem egy része Geszti Péteré, aki meg tudta csinálni az elsőt. Nehezebb ez, mint kitalálni. A második a Lázár fivéreké, akik idén sikerrel kombinálták a lovas programokat az össznépi eszem-iszommal. Az Andrássy úti várospavilonok ugyan unalmasak voltak (miért gondolja minden település, hogy ha a haver kinyomtat három prospektust, akkor már jönni fognak a turisták, nem tudom), elkéne nekik is a PR-segítség. Pedig özönlött a tömeg, vevők lettek volna az ötletes dolgokra. A települések helyett az állami meg önkormányzati cégek pavilonjai, kitelepült emberei jeleskedtek ebben. Voltak bőven, de azt gondolom, ez helyes is. Igenis, álljanak mellé a kezdeményezéseknek. Minél többnek. Mert nem lehet állandóan a svájci frank árfolyamán búslakodni.

Visszatérve az ötletekre, volt néhány régi BKV-busz, ide-oda lehetett rohangálni benne, imádták a gyerekek. Csináltak a kicsiknek biciklis akadálypályát. Osztogattak világító karórát. Lehetett focizni egy nyolcszögletű ketrecpályán, csúszdázni egy kalózhajón. Még a honvédelmi minisztérium toborzó irodája is kihozatott néhány komolyabb fegyvert.

A Hősök terén az események viszonylag gyorsan követték egymást. A tér közepe picit kihasználatlannak tűnt. Sienában a főtér közepén is van tömeg, persze onnan ott se látni semmit. Nálunk páran felmásztak a szoborra, a hangosbeszélőn párszor rájuk szóltak, de vagy nem értették, vagy nem akarták, végül maradhattak.

A lelátó rész és a VIP szekció a lehető legjobbra sikeredett. Sokan voltak, pont elegen, de nem volt zsúfoltság. Ingyen kürtős kalács, igazi magyaros ételek, a galuskától a pörköltig, mi kell még?

© vilagszam.hu



Galéria:


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz

Nő nyerte a Nemzeti Vágtát

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Egy tiszta, tisztaságra ügyelő nemzet
Újra meghirdették a TeSzedd! napot
PÉNZTÁRCA
Magyar járat is kimarad
Sztrájkolnak az Easyjetnél
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Vége a szívásnak Amszterdamban
A turistáknak nem jár a fűböl
RECIKLI
Gurul a pillepalack is
Zöldautó a Fordtól
MAL_0060.JPG
MAL_0040.JPG
MAL_0170.JPG
MAL_0349.JPG
MAL_0035.JPG
MAL_0518.JPG
MAL_0033Parlament.JPG
21 Occidental Grand Aruba4.jpg
MAL_0288.JPG
MAL_0382.JPG
MAL_0501.JPG
MAL_0088.JPG
MAL_0335.JPG
MAL_0322.JPG
MAL_0361.JPG
MAL_0105.JPG

Itt jártunk: Aruba

TOP
PIKÁNS

1. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus

A világ új fegyverei lehetnek

3. Sexy Airlines repít a fellegekbe

Levetkőznek a stewardessek

4. Ilyen a vámpírszex

Vámpírnász az avaron

5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!

Mi úgyis mindent tudunk

6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?

Nem férnek el az aranyrudak

7. Tökéletes anyuka lesz

Papp Orsi bemutatkozik

8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!

A traffipax elhárítható legálisan

9. Doktorok a kifutón

Dr. Nagy Levente bemutatkozik

10. Adonisz utódjait akarja feleségként

Szőke Szabolcs bemutatkozik

1. Ime a Facebook-vezér ifjú felesége

Mark Zuckerberg megnősült miután menyasszonya levizsgázott

2. Kövér utasok miatt veszélyben a repülők

77 kilós emberekre tesztelték az üléseket 60 éve

3. Szájon át abortusz

Itthon is kapható lesz az abortusztabletta

4. Gigantikus rágógumi sokkolja Hollandiát

Művészeti iskolások különös alkotása

5. Múmia futamította meg a betörőt

A bűnöző sikolya késztette cselekvésre a szomszédokat

6. A papság előtt is voltak meleg férfiak

Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt

7. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában

Egy különös felmérés hízelgő eredménye

8. Ilyen lesz a választható pornó Angliában

Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek

9. Hitler, mint Messiás

A náci diktátor vallási őrülete

10. Nem beszélsz klingonul? Elválok!

Mókás angliai válóperek

Ajánljuk

A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek

Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején

Tv-műsorainkból
Műsoraink
05.25. 18:35 Világszám - Inforádió
Aruba, Curacao
05.26. 10:05 Világszám - Inforádió
Hawaii
05.27. 10:35 Világszám - Inforádió
Aruba, Curacao(ism.)
Közösség
Nap lánya

Sportlady külföldön

Szófelhő / Archív
--
BEZÁRÁS

Tudáspróba - válaszolja meg a lehető legpontosabban a kérdéseket!

A kérdésekre adott válaszok elküldésével elismeri, hogy a játékszabályzatot (itt olvashatja el) elolvasta és a benne foglatakat megértette. Egy napon, egy feladótól csak egy választ fogadunk el.
Válaszok beküldése!