Több nyertes pályázat születhet 2018-ban

Emelkedett a külhoni magyarok számára pályázható összeg

[Kovács R.] publikálva: 2017-11-30 19:07:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Idén a külhoni igényeknek megfelelően, a szokásosnál korábban, ismertették a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 2018. évi pályázatait, melyekről Pozsonyban Erdélyi Rudolf, a BGA Zrt. vezérigazgatója és Czibula Ádám, a BGA Zrt. felvidéki intézményének vezetője beszélt az újságíróknak.


„A magyar kultúráért és oktatásért” című felhívás tárgyában központi és regionális pályázati felhívások:

I. A magyar közösség céljait szolgáló kulturális és oktatási programok és ahhoz kapcsolódó tevékenységek támogatása

II. A magyar közösség céljait szolgáló írott és elektronikus média, könyvkiadás támogatása

III. Civil szervezetek, egyházak, belső egyházi jogi személyek, intézmények működése, valamint a magyar közösség céljait szolgáló fejlesztések és ingatlan-beruházások támogatása.

Egy pályázattal elnyerhető támogatás központi pályázat esetében: 500.000 – 2.000.000 Ft közötti összeg.

 

„A magyar kultúráért és oktatásért” című felhívás tárgyában központi és regionális pályázati felhívások:

Benyújtási határidő: 2017. december 19., 14.00 óra (közép-európai idő szerint)

Kiosztható keretösszeg: maximum 726.000.000 forint

„Testvér-települési programok és együttműködések” című pályázati felhívás keretein belül Magyarország és a Kárpát-medence magyarok lakta települései közötti magyar-magyar kapcsolatok ápolását és fejlesztését célzó testvér-települési programok és együttműködések támogatására lehet pályázatot benyújtani. Magyarországi települési és megyei önkormányzatok pályázhatnak.

Igényelhető támogatás összege

Az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 500.000 forinttól 2.000.000 forintig terjedhet.

A teljes támogatási keretösszeg 250.000.000 Ft.

 

Az Ifjúsági közösségek tevékenységének támogatása” című pályázati felhívás keretein belül 15-29 éves korú ifjúsági korosztály közösségteremtő programjainak, közösségépítést elősegítő tevékenységének támogatása lehet pályázatot benyújtani.

Az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 500.000 forinttól 1.000.000 forintig terjedhet.

A teljes támogatási keretösszeg 200.000.000 Ft

Pályázat benyújtásának végső időpontja: 2017. december 18.

Elszámolási határidő: a támogatottnak a program/projekt megvalósítását követő 30 napon belül, de legkésőbb 2019. január 30-ig szükséges a szakmai és pénzügyi beszámolót benyújtania a NIR segítségével.

 

Változások 2017 gyakorlatához képest

A 2018-as pályázatokban a BGA Zrt. elfogadja a 2017. évi működési igazolást azon pályázóktól, akik idén a NIR-ben pályáztak, ezt újra feltölthetik a pályázathoz, nem szükséges 30 napnál nem régebbit beszerezni.

A költségterv 2018-ban egyszerűsödik (összevonták az utazási költségekre szolgáló sorokat, az étkezési költségekre szolgáló két sort, valamint az eszközbeszerzési sorokat), az első pályázati tárgy esetében (kulturális programok) pedig limitálták az eszközbeszerzés tervezését 15%-ban.

 

Erdélyi Rudolf összegezte a 2017. évi pályázatok eredményeit, s elmondta: a felvidéki iroda feladata, hogy segítse a helyi pályázókat.

A komáromi székhelyű irodában pályázati tanácsadás is folyik, így bárki személyesen tájékozódhat, hogy minél több sikeres pályázat szülessen, annak érdekében, hogy megvalósuljanak a nemzetpolitikai célok -mondta Czibula Ádám, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. szlovákiai ügyvezető igazgatója.

Érdemes a munkatársak segítségét igénybe venni, hiszen a leggyakoribb hibák között van, hogy rossz kategóriában adják le a pályázatokat- tette hozzá Czibula Ádám.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Egyre durvább a kullancshelyzet
Új app segíti a védekezést
PÉNZTÁRCA
Hol érdemes bérlés helyett inkább venni?
Lakás az egyetemi évek alatt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Egy park, ahol 800 macska tombol
A szerzetesek már nem bírtak velük
RECIKLI
Elkezdték kiemelni a Szőke Tiszát
1917-ben még IV. Károlynak hívták

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--