Túl hangosan sikított a televízió

Rátörték az ajtót a rendőrök egy tinédszerre

[szorenyi.p] publikálva: 2011-11-19 19:16:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Tévéből hallatszó sikoly miatt törtek be rendőrök egy házba Nagy-Britanniában, az ott tévéző bakfis pedig rögvest a rendőrséget hívta segítségül, mert betörőknek vélte őket.




Az eset Aylesburyben történt.



A rendőri akciót két sikoly is motiválta, de csak az első "jött" a tévéből", a második már "igazi" volt. Az első sikoly után ugyanis a rendőrök dörömbölni kezdtek az ajtón, amitől úgy megijedt a tizenéves lány, hogy felsikoltott. Ezután csend lett: a lány ekkor telefonált a rendőrségnek, a két rendőr meg ugyanabban a pillanatban törte be az ajtó üveglapját, és rontott be a házba, azt kiáltozva, hogy "rendőrség".

A bakfis nem hitte, hogy ily villámgyorsan már a helyszínen is termett a hatóság, ráadásul ennyire vadul. A rendőrök átkutatták a házat és kertet, de a szobájában rémülten kucorgó lányon kívül senki mást nem találtak. Miután a bakfis kissé megnyugodott és elhitte, hogy valódi rendőrök érkeztek "vendégségbe", kiderült a félreértés.

A rendőrség virággal, csokoládéval kért bocsánatot a tévedésért, és persze az ajtójavítás költségének megtérítésével - adta hírül a brit Metro újság.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Szaggat? Nem! Nincs!

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Vírusmentes buszokban kelhetünk útra újra
Megmutatjuk, hogy csinálják!
PÉNZTÁRCA
Már Romániában is oktat az OTP Bank
Pénzügyi ismeretek 1200 négyzetméteren
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Horvátország strandokon túl 1.
Hova érdemes még menni? Istria
RECIKLI
Luxushotelek ingyenes ajánlatai
Karantén alatt ez is más

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--