Ünnep az Irhás-árok partján

Elkészült az Irhás-árok mederrendezése

[V.J.] publikálva: 2012-10-26 11:14:00 | Nyomtatásprint

hírkép

2012. október 27-én nagyszabású rendezvény keretében adják át az Irhás-árok megújult szakaszát. A Dél-budapesti régió vízrendezése (KMOP-3.3.1/C-2009-0001) projekt egyik meghatározó eleme volt az Irhás-árok felújítása.


Az itt lakók és az erre közlekedők már régen várták a pillanatot, hiszen az elhanyagolt meder, az árvízveszély és a sok lerakott hulladék szinte lehetetlenné tette a természet szépségének élvezetét és az itt élők életét. A projekt - melynek célja a helyi és térségi jelentőségű vízrendszerek rekonstrukciója és fejlesztése - európai uniós támogatással valósult meg. A beruházásnak köszönhetően csökken a jelentős mennyiségű, hirtelen lezúduló csapadék okozta medererózió.A hat budapesti patak közül talán ez a legismertebb és immár a leginkább biztonságos. A megújulást és a projektzárást köszöntheti mindenki, aki szombaton délután egy órakor kilátogat a XI. kerület, Gazdagréti út - Nagyida köz sarkán felállított rendezvénysátorba, hiszen egész délután tartanak a színes és érdekes rendezvények.

A borongós idő ellenére is érdemes tehát eljönni, hiszen szívet-lelket melengető programok várnak minden érdeklődőt. A színpadon fellépnek majd a Budapest Csillaga tehetségkutató verseny legjobbjai és valószínűleg nem fogunk unatkozni a világ legszebb patakjait bemutató interaktív és izgalmas előadások során sem. A szépséges patak kapcsán igazi szépségek is felvonulnak, hiszen itt rendezik meg a Miss Éden környezetvédelmi szépségverseny döntőjét is. Lesz különleges környezetvédelmi divatbemutató, és persze nem maradhatnak el az izgalmas játékok sem még izgalmasabb nyereményekért.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A legzöldebbek között a szegedi egyetem
Világszinten sem teljesít rosszul
PÉNZTÁRCA
Van ötös a lottón
Valaki megütötte a főnyereményt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Sokkal több mint Prága
A cseh vidéket népszerűsítették Budapesten
RECIKLI
Szilvia, a környezetmentő papírtörlő
Nem kell mindig feltalálni a csőben a lyukat

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--