Václav Havel nevét viseli a prágai repülőtér

A mostani államfő nem volt ott a keresztelőn

[j.protic] publikálva: 2012-10-05 13:33:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Václav Havel, a decemberben elhunyt volt csehszlovák és cseh köztársasági elnök nevét viseli péntek dél óta a prágai Ruzyne repülőtér.


Az átnevezésre, szimbolikusan a volt államfő meg nem élt 76.születésnapján került sor. Az egyik legnagyobb közép-európai légikikötő - utasforgalma évi 11-12 millió fő - átnevezését Václav Havel Repülőtérre Fero Fenic, a Csehországban élő népszerű szlovák filmrendező vetette fel röviddel a politikus elhunyta után, s az ezt követelő petíciót később több mint 150 ezer ember írta alá. Ugyanakkor egy felmérés szerint a repülőtér átnevezését csupán a lakosság 39 százaléka támogatta. Az átnevezést a kormány idén márciusban hagyta jóvá.

"A repülőtér új neve nagyon találó. Václav Havel volt ugyanis az, aki a rendszerváltás után megnyitotta a világot a csehek, a csehszlovákok számára" - jelentette ki Karel Schwarzenberg a kormányfő első helyettese, külügyminiszter a repülőtéri "keresztelőn". Sokaknak feltűnt, hogy az ünnepségen nem volt jelen Václav Klaus mostani államfő, valamint Petr Necas kormányfő sem.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Olaj ömlött a tengerbe Rijekánál
Veszélyben a turizmus a Kvarner-övölben
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mi mennénk, de ők nem engednek
Vírusmentes szigetek
RECIKLI
Agyő, másnaposság!
A finnek kitalálták

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--