Nagyon bíznak a Balatonban

2016-06-08 07:18:00 seifert.p

hírkép

Mintegy 10 százalékos árbevétel-növekedést vár az idén a Residence Hotels, a tervek szerint a vállalkozás szállodáinak éves kihasználtsága 3-5 százalékkal nőhet - közölte a cég.



A Balatonon egy szállodát és egy csárdát, Mátraházán pedig egy hotelt működtető, mintegy 140 dolgozót foglalkoztató cég tavalyi összes árbevétele közel 1,6 milliárd forint volt. Az idén az év első felében várakozásaiknak megfelelően alakultak a bevételek.

A siófoki Residence Balaton hotel tavalyi éves kihasználtsága 63 százalékos volt, a mátraházi Residence Ózoné pedig 76 százalékos. A kiemelt időszakokban 95 százalékos kihasználtsággal üzemelő balatoni szállodában a belföldiek aránya 90 százalék feletti volt tavaly.

A cég közölte azt is, hogy több szakmai elismerés után az idén az utazók értékelései alapján mindkét szállodája, valamint a balatonföldvári Kukorica Csárda is megkapta a TripAdvisor Kiválósági Tanúsítványt. A tanúsítvánnyal immár hatodik éve ismerik el azokat a vendéglátóhelyeket, amelyek folyamatosan kiváló utazói értékeléseket kapnak az előző év során a TripAdvisor weboldalain. Megjegyzik, hogy a két szálloda korábban elnyerte a TripAdvisor által összeállított Travellers Choice díjat, valamint a Magyar Turizmus Minőségi Díjat is.