Magyarok győzték le a kínai vízisárkányokat

2016-06-14 07:40:00 seifert.p

hírkép

Magyar csapat nyerte a kétnapos sanghaji nemzetközi sárkányhajó versenyt nyílt kategóriában - számolt be az MTI-nek Patyi Melinda a Magyar Kajak-Kenu Szövetség sárkányhajó szakágának felelőse pénteken.



A magyar kajakozókból és kenusokból álló 10 fős csapat a csütörtöki 200 méteres és a pénteki 500 méteres futamokban szerzett egyértelmű elsősége után vehette át végül a bajnoki kupát. Nyolc csapatból lettek összesítésben elsők, a második helyen az orosz együttes végzett, míg a bronzérmet a bolgárok szerezték meg.

A kelet-kínai metropoliszba immár negyedik alkalommal kaptak meghívót a magyar sárkányhajósok, akik a tízevezős kategóriában eddig mindig elsők voltak. Tavaly a húszevezősök között viszont a hatodik helyen végeztek.

Patyi Melinda elmondta, kategóriájukban az idén még Japán, Kanada, Németország, Norvégia és Makaó képviseltette magát. A második napon kicsit szorosabb volt a verseny, de - mint fogalmazott - nem volt kétséges, hogy a magyarokat ünnepelik majd a mezőny legjobbjaként.

Arról is beszámolt, hogy az előfutamban ugyan eltörött egy evezőjük, de a második sorban mindössze négy csapás maradt ki, amíg a pótlapát "megérkezett".

A csapat kormányosa Reményi Péter vezetőedző volt, a dobos pedig - aki általában nem árt, ha könnyebb testsúlyú - Gitta nevű lánya. A sportolók között három többszörös világbajnok maratoni kenus is volt: Györe Attila, Kövér Márton és Dóczé Ádám.

Valamennyien az 50 tagot számláló Römi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Klub tagjai. s a klub arra törekszik, hogy közülük minél többen jöhessenek el Sanghajba "világot látni". Magyarországon mintegy 30 csapat részvételével rendezik meg a sárkányhajó bajnokságot.

"Érdekes volt látni a kínaiak technikáját, ők más stílusban eveznek, nagyobb a csapásszámuk. Nálunk a kenus stílus a jellemző" - jegyezte meg Patyi Melinda, szintén volt világbajnok, aki néhány éve tette le a kajaklapátot. Hozzátette: a közönség jó hangulatot teremtett a városon átfolyó Szucsou folyón, a kínai vendéglátók pedig közölték, hogy jövőre is várják őket vissza.

Kínában az idén június 9-ére esett a holdnaptár szerinti ötödik hónap ötödik napja, ami azt jelenti, hogy Kínában háromnapos munkaszünettel ünneplik több mint 2000 éves duanwu ünnepet, a sárkányhajó fesztivált. Ezekben a napokban Kína szerte, Hongkongban és Tajvanon is sárkányhajó versenyeket rendeznek.