150 ezren indulnak Sopronba

2016-06-24 08:53:00 seifert.p

hírkép

A világsztár-kínálatból a legnagyobb érdeklődés az IronMaiden, a The Prodigy, WizKhalifa,Slayer és az Axwell˄Ingrosso páros fellépését kíséri, miközben a VOLT szervezői büszkék arra is, hogy a legtöbb magyar fellépővel ugyancsak a VOLT-on találkozhat a közönség. A fesztivál június 28-án kezdődik.



A nyitónapon első alkalommal adják át a Petőfi Zenei Díjakat, hazai- és világsztárok és szinte a teljes magyar popszakma jelenléte mellett. Az idei év újdonságai között szerepel a 35 méter magas óriáskerék, a Folk színpad és a VOLT-Fő-Tér-Kép produkció, amely keretében a Tűztorony tövében kortárs művészek és a közönség macskaköveket felhasználva egy hatalmas képet készít el. A fesztiválozókat Sopron belvárosában idén már több tucatnyi helyen várják VOLT-os programok és szolgáltatások, a Telekom 4G-n működő, interaktív megoldásával pedig azok is átélhetik a VOLT élményeit, akik valamiért nem tudnak ott lenni a fesztiválon.

Az idei VOLT-ra rekordszámú látogatót várnak a szervezők – tudtuk meg Lobenwein Norberttől, a Telekom VOLT Fesztivál alapító-főszervezőjétől. Mindazok, akik lemaradnak a VOLT egyes programjairól, a volt.hu oldalon élőben is láthatják a koncertek egy részét.

Világsztárok a Telekom VOLT Fesztiválon

A legnagyobb várakozás minden évben a Telekom VOLT Fesztivál világsztár kínálatát kíséri. “A Telekom VOLT Fesztiválra a kezdetek óta jellemző egy meglehetősen sajátos, színes zenei kínálat. Ennek megfelelően alakult az idei line-up is. A legnagyobb érdeklődés az IronMaiden, a The Prodigy, WizKhalifa produkcióját kíséri, de nagyon sokan várják a visszatérő Paul Kalkbrenner-t, a Slayer-t, vagy éppen Damien Rice koncertjét is. Ő egyébként most először lép hazai színpadra” – mondta el Fülöp Zoltán, a Telekom VOLT Fesztivál másik házigazdája.

Check-in a VOLT-on

Az idei évtől kezdődően a VOLT bejáratánál egy új check-in folyamatot vezetnek be a szervezők. A karszalag, amit a vócser beváltása után kap a látogató, nevesítésre kerül, a becsekkolás által a karszalag személyhez lesz kötve. A folyamat egyszerű: a bejáratnál - amikor a vócsert karszalagra cserélik - a személyi igazolványt vagy útlevelet beolvassa egy ID szkenner, ezt követően kapja meg a vendég a karszalagot, amit rögtön fel is csatolnak a kezére.A becsekkolás és az azonosítás különösen fontos, hiszen segít növelni a biztonságot, és kiszűrni azokat a személyeket, akik esetlegesen rossz szándékkal érkeznek, vagy szerepelnek valamelyik nemzetközi körözési listán. Az adatok kezelése a hatályos magyar és EU adatvédelmi törvényeknek megfelelően történik.

Mindenütt jó, de legjobb Sopron!

“A belvárosban idén már 30 helyszínen programokkal, szolgáltatásokkal, akciókkal, kedvességekkel várjuk a VOLT Fesztivál vendégeit. A “Mindenütt jó, de legjobb Sopron!” szlogennel életre hívott projekt a VOLT szervezői és a város közös szervezésében zajlik, amelyhez klubok, sörözők, borozók, kávézók, éttermek, teraszok kapcsolódtak. Aki a városban jár, számos helyen találkozhat a VOLT partnereivel, azokkal a helyekkel, ahol szívesen látják a fesztiválozókat – akkor is, ha csak a telefonjukat akarják feltölteni és megpihennének egy kicsit” – tudtuk meg Fodor Tamástól, Sopron polgármesterétől.

Adatforgalom

Az okostelefonok és okoseszközök forgalma az elmúlt egy évben tovább növekedett, így várhatóan a fesztiválokon az adatigény újra jelentősen emelkedni fog. A soproni fesztiválhelyszínen várt megnövekedett adat- és beszédforgalom kezelésére a Telekom megerősített műszaki háttérrel és jelentős 4G lefedettséggel készül, több extra bázisállomást is üzembe helyez a zavartalan kommunikáció biztosítása érdekében.

Petőfi Zenei Díj

“A 150 perces, nagyszabású gálát élőben közvetíti a Duna World, a Petőfi TV, a Petőfi Rádió és a petőfilve.hu. Az eseményen a hazai popzenei világ legjobbjai szerepelnek, igazán különleges produkciókkal, amelyekről most először tudhat meg részleteket a nagyközönség” – mondta el Pető Zoltán, a Petőfi Rádió főszerkesztője

A Wellhello egy különleges járművel érkezik Sopronba, a Margaret Island és a Szabó Balázs Bandája egy közös blokkban szerepel, utóbbi a belga énekesnővel, Julie Rens-szel együtt lép színpadra, a műsorukhoz pedig a RecirquelCompany Budapest egy különleges koreográfiával készül.

Szintén egyedi műsorra számíthatunk Ákostól, aki egy meglepetésvendéggel készül az eseményre, de nagy show várható Rúzsa Magditól, a PunnanyMassiftól, a Quimbytől és a Halott Pénztől is. Az esemény sztárvendége a belga LostFrequencies, aki a fellépés után a VIP-teraszon lép fel, akárcsak a Rendes Pénz, vagyis Felcser Máté és Marsalkó Dávid.

A gála után nagykoncertet ad Ella Eyre, Wilkinson és Ákos.

A különleges látványról egy teljes kamionnyi pirotechnika, konfettiágyú és más eszközök gondoskodnak, a közönség aktív részvételére számítva pedig több tízezer, meglepetésnek szánt eszköz készül. A próbák már a show kezdete előtti napon elkezdődnek Sopronban.

Sopron Eye

A Telekom VOLT Fesztivál minden évben izgalmas építményekkel lepi meg a vendégeit. Idén is felépül a 25 méter magas MOL Nagyon Balaton Torony, amely tetejéről egy 100 méteres kötélpályán csúszhatnak le a vállalkozókedvűek. Először szerepel a VOLT programjában az idén 100 éves Magyar légiirányítást bemutató HungaroControl. A 20 méter magas toronyból egy felfújható légpárnára ugorhat bárki.A VOLT Vidámparkba idén is új, igazán egyedi eszközök és játékok érkeznek.Az Telekom VOLT Fesztivál legizgalmasabb építményének a 25 méter magas Sopron Eye óriáskerék ígérkezik, amelynek tetejéről nem csupán a VOLT teljes területét láthatjuk, de jó időben akár a távolabbi osztrák településeket is.

Diákhitel kávézó

A korábbinál is izgalmasabb és tartalmasabb program várja a VOLT-on a Diákhitel Kávézó vendégeit. A már-már törzsvendégnek számító Zacher Gábor és Csernus Imre mellett Hevesi Kriszta szexuálpszichológus és Janklovics Péter is a sátor vendége lesz, de a Cultivo, a Forbes és a Design Terminal is izgalmas témákkal készül.

1956-ról is megemlékeznek a nagy nyári fesztiválokon

1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a VOLT is teret ad a megemlékezésnek, több helyszínen idézik meg a forradalom emlékét, az 56-os Emlékbizottság támogatásával.

A “Pesti srácok workshop” keretében például ismert és neves művészek készítenek alkotásokat a témában, a közönség aktív részvételével. Megismerhetik a fiatalok Puskás Ferenc életútját, és az 1956-osforradalom és szabadságharchoz kapcsolódó történetét.



A VOLT Fesztivált az év elején Európa legjobb közepes méretű fesztiváljának választottak Hollandiában.