Rémesen jó kirándulás!

2011-01-21 00:00:00 V.J.

hírkép

A hidak arra valók, hogy összekössenek a dolgokat. Biatorbágyon van két olyan híd, amely történetében rendhagyó, küldetésében még inkább, hiszen nem köt össze senkit, senkivel…



Gyermekkoromban még rengeteget vonatoztunk, Tatabánya felé és vissza. Szinte minden állomáshoz volt valamilyen történet, de minket, gyerekeket mindig a biatorbágyi viadukt hozott izgalomba. A szédítő mélység fölött áthúzó szerelvény, a két hatalmas acélszerkezet, amelyen át a vonat közvetlenül az állomásra ért. És természetesen az, hogy a hidak két oldalán mindig őr állt. Már nem tudom, hogy katona vagy vasutas, de a nyakában géppisztoly lógott, az bizonyos…

Mindig megkérdeztük, hogy miért van ez így, és akkor előkerült Matuska Szilveszter. a „rém” hazai szinonímája. A tény a vonat beleesett a szakadékba és sokan ott lelték halálukat…

 

A vonatok már régen nem arra mennek és mi pedig csak nagy ritkán megyünk vonattal. És ekkor a munka véletlenül erre szólított: Biatorbágyra. Előttem állt a két hatalmas vasszerkezett. Illetve inkább felettem. Ezt természetesen meg kell hódítanom. Ez legalább negyven éves kötelességem…

A híd mely eredetileg összekapcsolta a két falut Biát és Torbágyot, a Füzes-patak völgyét íveli át. Az ikerviadukt első darabja 1883-84-ben, a második a pálya korszerűsítésekor 1898-ban készült el. Nem volt akármilyen mérnöki teljesítmény hiszen hossza 120-140 méter, magassága pedig 25 méter. Alatta megállni még a mai szemnek is félelmetes és hátborzongató. A hídfőket egy és kétnyílású kőboltozattal építették és a vasszerkezet felsőpályás, többszörös rácsozatú volt. Magyarán, a vonat a híd tetején szabadon láthatóan haladt. A vonal a legfontosabb hazai vasúti fővonal volt. Elsőként villamosították. Azután 1931 szeptember 12-én ( miért nem 11-én?) megtörtént a merénylet. A hidakat nem robbantották fel, csak az egyik híd, egyik sínszálát. Ez elég volt a gyorsvonat kisiklatásához és szakadékba zuhanásához.

A falu sokáig őrizte ennek a szomorú történetnek a kétes dicsőségét. Szinte még ma is sejtelmes hallgatás övezi a történetet és a falu is mintha szégyellené ezeket a csodálatos emlékeket. A hidak pedig túlélték a világháborút. Érdekes módon, nem robbantották fel őket. A hetvenes években a vasúti pályát északabbra helyezték, ezzel a viadukt elvesztette funkcióját. Sokáig kérdésese volt, egyáltalán megmenekül-e a bontástól, de szerencsére senkinek nem volt hozzá szíve. Most vasúttörténeti emlékként helyi védelem alatt állnak.

 

Az acélszerkezetet szabadon látogathatja mindenki. Annyira szabadon, hogy az év bármely szakában felsétálhatunk rá, a Füzes-patak partján kialakított parkolókból. A déli oldalt lezárták rácsokkal, de az északi viadukt mindenkié. A két ív között – a nyugati oldalon – lépcső vezet fel a szerkezetekhez. Igazán érdemes ide felmenni, hiszen a környék és Biatorbágy a lábunk előtt hever. Szinte hihetetlen szépségű a félig természetes, félig mesterséges panoráma. Az állandóan fújó szélben, akár át is sétálhatunk a másik oldalra. Valódi vonatok természetesen már nincsenek, de a pályán most is látható egy kis, rozsdás, keskenynyomtávú sínpár.

A világ sok pontján ennél lényegesen kisebb látványosságokat mutogatnak a külföldi és hazai turistáknak… Úgy látszik itt is a pénzhiány az úr. Talán egyszer lesznek szuvenírárusok, alkalmi túravezetők és vendéglátóipari egységek is az öreg viaduktok mellett. Persze lehet, hogy így a jó…

Biatorbágy és környéke amúgy is kellemes kirándulóhely, hiszen természeti látványosságokban és építészeti emlékekben is gazdag. Bián a református temetőben találhatók a  Szent Kereszt kápolna romjai, mely a 13. század végéről származik. A Sándor-Metterenich-kastély 1823-ban nyerte el mai formáját és feltehetően Híld József egyik korai alkotása.

Használaton kívül áll a 18. században épült Fáy-kastély, mely igazi barokk épület. Reméljük egyszer ez is turistákat vonz majd Biatorbágyra. Vagy a faluház, amelyben a település kultúráját és történetét lehet megismerni.

 

A környék amúgy is kellemes terepe a kirándulásoknak és túráknak. Innen könnyen bejárható a Zsámbéki-medence, vagy a pátyi-pincék egzotikus világa, Tök, Perbál, Törökbálint, Etyek vagy akár Budafok. Biatorbágy és környéke a kirándulni vágyóknak sem okoz csalódást. Bebarangolhatjuk a Tétény-Sóskúti-fennsíkot (ez a középkori Torbágyerdő), megcsodálhatjuk a látványos formájú Nyakas-követ, elkísérhetjük egy darabon a Benta-patakot, de ellátogathatunk az Iharos-erdőbe vagy a Pecatóhoz. Ha szerencsénk van, utunk során rátalálunk a hegyoldalban megbúvó, 100-150 éves borospincékre, amelyek némelyike még ma is kitűnő fehérborokat rejt.