Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

2017-07-07 08:52:00 seifert.p

hírkép

“Ugyanúgy szerelemről, szeretetről, összetartozásról van szó”, ezért nem baj, ha az emberek csókolózó azonos nemű párokat látnak a Budapest Pride-on - mondta Steiner Kristóf a TV2 I/I Azurák Csabával című műsorának felvételén. Szerinte változhat az ellenzők véleménye, így ő is eljön a Pride-ra, Budapestre.



“Bizonyos dolgokkal az életben jó úgy szembesülni, hogy az embert egy picit fölrázza valami” - mondta Steiner Kristóf az I/I Azurák Csabával című műsor felvételén. Az író, újságíró jelenleg Tel-Avivban tartózkodik, a műsornak Skype-on nyilatkozott. Azt is elmondta, hogy fontosnak tartja a budapesti Pride-ot, ezért a melegfelvonulásra hazajön.

“Budapesten (...) az emberek mostanában nagyon érzékenyek, és úgy érzem, hogy nagyon nagy szükségük van arra, hogy sokfélét lássanak” - magyarázta Steiner Kristóf, hogy miért fontos számára a budapesti rendezvény. Szerinte azzal, hogy a Pride-ot megrendezik Budapesten, mindenkinek lehetősége nyílik saját véleményének felülvizsgálatára.

“Mi is ebben annyira tragikus? Mi is annyira rossz abban?” Steiner Kristóf szerint akár ezek a kérdések is megfogalmazódhatnak azokban, akik csókolózó azonos nemű párokat látnak. Szerinte fontos, hogy ezt a kérdést azok is feltegyék magukban, akik most még kényelmetlenül érzik magukat, ha ilyesmit látnak. Arról is beszélt, hogy vannak emberek, akiket egy meleg pár nyilvános csókváltása ma még “kilök a komfortzónából”, de épp ezért fontos a rendezvény. Ők jöhetnek rá végül, hogy az azonos neműek kapcsolata is “szerelemről, szeretetről, összetartozásról” szól - mondta.

Steiner Kristóf szerint a felvonulás elleni atrocitások nem csak Budapestre jellemzőek. “Még a legnyitottabb Pride-eseményeken is előfordulhatnak tragédiák. Én nem hiszem, hogy ebből következtetéseket kellene levonnunk a magyarok viselkedését illetően. Akarom és merem hinni, hogy a magyar igenis egy nyitott nemzet, és az, hogy valaki magyarnak érzi magát, az nem kell feltétlen egyet jelentsen azzal, hogy nem megy ki a Pride-ra” – fogalmazott a TV2 műsorában.