Az ujjai köré csavarja a férfiakat

2019-08-13 00:01:00 KIF

hírkép

Priyanka Chopra színésznő, énekesnő és dalszövegíró is egyben. A hírnevet a Miss World szépségversenynek köszönheti, hiszen ő lett Miss India 2000-ben.



Bollywood-ban 2002-ben debütált a The Hero című filmmel, melyet számos szerep követett. Amerikába betörnie 2015-ben sikerült, amikor a Quantico című sorozatban kapott szerepet. A nagy hírnevet a Baywatch remake-je hozta meg neki, melyben Zac Efron és Dwayne Johnson oldalán ő is főszerepben tündököl.

Miután 2000-ben fejére került a korona Londonban, felhagyott tanulmányaival és meglovagolva a frissen jött hírnevet a modell karrierjére kezdett koncentrálni. Jól is tette, hiszen olyan kampányokban vett részt, mint a Pepsi, Nokia, Tagheuer vagy a Nestlé. Az Indiában született szépség orvos szülők gyermeke. A család a szülők foglalkozás miatt sokat költözött, ám Priyanka ezt nem bánta, azt nyilatkozta, hogy ebből ő csak profitált, hiszen új embereket ismert meg és új élményekkel gazdagodott.