Csontvázak a szellemhajón

2017-11-29 11:04:00 Kail

hírkép

Fából készült hajót mosott a partra a tenger Japánban, az északi Akita prefektúrában. A fedélzeten nyolc ember maradványai voltak.



Néhány nappal ezelőtt ugyanabban a térségben egy másik hajó is partra vetődött, az ugyancsak nyolctagú legénység tagjai észak-koreai halászoknak mondják magukat. Azt állítják, hogy tintahal-halászat közben irányíthatatlanná vált a hajójuk és így tévedtek a japán vizekre.

A mostani kísértethajót is észak-koreainak vélik a japán hatóságok, miután a szigetország nyugati partjai pont a kommunista Koreával szemben fekszenek. Korábban több tucat hasonló eset volt már.

A 7 méter hosszú hajóra vasárnap bukkantak rá Oga város közelében – közölte az NHK rádió. Sem rotor, sem navigációs műszerek nem voltak rajta. A nyolc ember maradványait egy nappal később találták meg.  A Reuters beszámolója szerint a hétvégén Szado szigetén is felfedeztek két holttestet, a halottak ruhájában észak-koreai cigarettával és koreai feliratú tárgyakkal.