Rejtélyes halál a luxusjachton

2018-09-03 09:44:00 Kail

hírkép

Hogy mi történt, azt nyomozás hivatott kideríteni. A 20 éves Sinead McNamara Indta-sztár és modell válságos állapotban volt, amikor Görögországban egy milliárdos hajóján felvette őt a mentőhelikopter. Már nem élt, mire a kórházba értek vele. A családja éppen úton volt, hogy meglátogassa.



A fiatal ausztrál világutazó a mexikói bányatulajdonos, Alberto Bailleres luxusjachtján, a Maja Királynő IV-en dolgozott. A hajó Kefalonia egyik kikötőjében állt, amikor a baleset történt. A milliárdos és családja már napokkal korábban elhagyta a fedélzetet. Hogy pontosan mi történt, nem tudni: a lány utolsó óráira nyomozók próbálnak fényt deríteni.

Sinead McNamara rendszeresen posztolt képeket az utazásairól, az Instagramon több mint 12 ezer követője volt. Egyik augusztusi bejegyzésében azt írta: most egy hajón él és dolgozik, hogy mindent lásson, amit a világ kínálni tud neki. Egyik barátja szerint Balira indult nyaralni, aztán spontán módon másfél év hajózás lett ebből a világ körül.

Halálának körülményeiről egyelőre semmit nem tudni. A görög hatóságok nem engedik el a jachtot Argostoli kikötőjéből, amíg nem ér véget a nyomozás. Csak a személyzet volt a hajón, amikor egy kötélbe csavarodva eszméletlenül találtak rá a fiatal nőre a jacht farában - írja a The Australian. A család szerint baleset történhetett. Sinead McNamara édesanyja és nővére úton volt Görögországba, hogy meglátogassák a lányt, amikor hírét vették a halálának.