Főszerepben a Maros-menti kastélyok

2018-10-12 23:40:00 Kovacs R.

hírkép

Útikalauz magyaroknak – Maros-menti kastélyok címmel, egész napos rendezvény várta pénteken a látogatókat a Magyarság Házában, ahol meg lehetett tekinteni a Tiltott kastélyok, erdélyi történelmi családok a jóvátétel útvesztői­ben című vándorkiállítást és egy közönségtalálkozó keretein belül találkozni lehetett a „Hazajáró” című turisztikai-honismereti magazinműsor stábjának egy részével is.



A Magyarság Háza vendégei Jakab Sándor és Kenyeres Oszkár voltak, a Hazajáró című Prima Primissima és Magyar Örökség díjas magazinműsor szereplői. Sándor és Oszkár a Maros-menti túráikról, élményeikről meséltek az eseményen, melyre rengeteg érdeklődő érkezett.

A műsor 2011 óta van adásban a Duna televízión, a Duna World-ön, illetve az M1 csatornán. Célja, hogy bemutassa Magyarország és a Kárpát-medence legszebb tájait. Az anyaországon kívül többek között Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken már 220 rész került adásba a hét év alatt. Jelenleg a nyolcadik évad forog.

A műsornak alapvetően három alappillére van: az első a Kárpátok bejárása, bemutatása. A második, hogy a tagok megtalálják azokat a kincseket, melyek az épített és szellemi örökségünkről tanúskodnak, a harmadik, és egyben legfontosabb pillére pedig a műsornak a határainkon túli magyar közösségek mindennapjainak bemutatása, az elszakított testvérekkel való találkozások, melyek azt az élményt adják, amit a szerkesztők szeretnének átadni. Azt vallják, honismeret nélkül nincs hazaszeretet.

A határainkon túli magyar közösség oszlopos tagja Jakab Sándor, aki a műsor kezdetéről mesélt a közönségnek. Sándor 2012 őszén csatlakozott a fiúkhoz. Számára a Börzsönyben indult minden, ahol közelebb került a túrázáshoz. Ott ismerkedett meg a többi taggal, többek között Kenyeres Oszkárral is. Túraklubjukkal bejárták a világot, a tagokkal együtt találták ki, mennyire jó lenne, ha a Kárpátokat valamilyen módon be tudnák mutatni a nagyközönségnek is. Ekkor jött a Hazajáró című műsor ötlete.

Sándor a találkozón bemutatta a stábtagokat, akiknek köszönetet mondott, hiszen nélkülük nem lehetetnének ott, ahol most vannak. Mesélt arról is, hogy gyakran bújik ki mindenki az eredeti szerepéből, például az operatőrük sem csupán operatőr, hiszen a túrákon végig a stábbal van, rengeteget kell például cipekednie, mire feljut a csapat egy-egy csúcsra.

A fiúk nagyon sokat vannak úton, ünnepelték március 15-ét Kézdivásárhelyen, ám igyekeznek mindig becsempészni a nemzeti és egyházi ünnepeket a Hazajáróba. A forgatókönyvet Oszi állítja össze, fontos számukra, hogy Sanyival részeseivé váljanak a tájnak, az életnek, ezért is próbálnak mindenféle kalandokba belekeveredni. Akár a táncra is perdülnek vagy énekelnek, annak ellenére, hogy egyik sem az erősségük. A legfontosabb számukra, hogy a leforgatott anyag érdekes legyen a közönség számára.

Utazásaik során akadtak már el a hóban, folyt már el a motorolajuk, ami miatt a következő szállásig tolniuk kellett buszukat, sőt olyan is volt, hogy kiszakadt a jobb első kerekük. Volt egy komolyabb balesetük, Horvátországban egy kisebb szakadékba zuhantak a buszukkal, de szerencsére az összes stábtag felépült.

A csapat mindenről vezet statisztikát: most járnak gyalog 2700 kilométernél, az évek során 130000 méter szintemelkedést tettek meg, ha pedig épp nem gyalogolnak, akkor kerékpároznak vagy kenuznak. Legújabb élményeik között szerepel a hőlégballonozás.

Sok „Hazajáró” ér véget naplementével. A horizonton lemegy a nap, majd jön egy szép idézet, végül a főcímdal. A forgatások alatt sokszor ezt követően jön az izgalom. A hazafelé vezető utakon is gyakran kell szembenézniük nehézségekkel, akár az időjárás, akár a domborzat okozza azt, de előfordul, hogy az idegenvezetőjük a legnagyobb akadály, pláne, ha nem kicsit önt fel a garatra.

Veszélyek is gyakran leselkednek stábtagokra, csak Erdélyben pl. 7000 medve kóborol az Erdőkben. Szemtől szemben még nem találkoztak medvével, azoknál viszont vannak veszélyesebb állatok is a túrázóra nézve: a pásztorkutyák, melyek a nyájat védik. Nem igazán jellemző, hogy a pásztorok közbe avatkoznának, ha kutyájuk megtámad egy tagot, gyakran inkább megvárják, mi lesz a történet vége.

A Hazajáró tagjai nem rég Amerikában tartottak közönségtalálkozót. Jakab Sándor elmondta, annyi közönségtalálkozón vannak már túl, hogy a közönségtalálkozókról is tarthatnának közönségtalálkozót.

A Hazajáró stábjának beszámolója után a lelkes közönség megnézhetett még két epizódot, melyet a készítők hoztak el nekik. A műsor végén a Tiltott kastélyok, erdélyi történelmi családok a jóvátétel útvesztői­ben című vándorkiállítás már várta a közönséget, melynek megnyitóját a szervezők összekapcsolták a Magyarság Háza Maros-menti kastélyok programsorozatával.

Margittai Gábor és Major Anita Bánffyakkal, Bethlenekkel, Mikesekkel, Aporokkal, Hallerekkel és más főnemesekkel készült életinterjúk, dokumentumok és egyedülálló fotóanyag segítségével mutatja be a kihalásra ítélt, mégis hihetetlen életerőről tanúskodó erdélyi úri világot.