Mindig kilógott a sorból

2018-11-03 04:00:00 Ujvári

hírkép

„Soha nem tudtam beilleszkedni, mindig kitűntem” – mondta Dél-Afrika 2015-ös szépe a megkoronázása után. A most 27 éves Liesl Laurie főként kisgyerekekkel foglalkozó civil szervezeteknél dolgozott, miután elvégezte az egyetemet. Már diákként is modellkedett és több  szépségversenyen is indult. Mióta nyert, sokat változott vele a világ. De továbbra is rengeteg jótékonysági feladatot vállal, például hátrányos helyzetű lányoknak segít az álmaikat megvalósítani.



A fekete hajú, fekete szemű, 170 centis, 53 kilós szépség ma főként modellként keresi a kenyerét, de rádióműsorokat is vezet. Johannesburg egyik, főként színesek lakta külvárosában, Eldorado Parkban lakik és szigorúan őrködik azon, hogy magánéletéről a lehető legkevesebbet tudjon meg a világ. Már két éve egy másik dél-afrikai hírességgel, a zenész Proverbbel (Tebogo Thekishóval) randizik. RnB és poprajongó, imád könyvtárba járni - azt mondja, rengeteg fa menthető meg, ha nem vesszük, hanem kölcsönözzük az olvasnivalónkat.