A biztonság az egyik vonzerő

2019-02-08 09:19:00 Kail

hírkép

Budapest rendkívül biztonságos város, ami nagy súllyal esik a latba, amikor az emberek az úti célok között válogatnak - hangsúlyozta az M1-nek nyilatkozó turisztikai szakújságíró annak kapcsán, hogy Budapest nyerte el az "Európa legjobb úti célja 2019" díjat.



Kiss Róbert Richárd úgy fogalmazott: Budapesten az épített örökség is "olyan csoda, amit az európaiak, ázsiaiak is imádnak". Emellett nagyon jó az ár-érték arány és gasztroforradalom is volt Budapesten, manapság már top éttermek sokaságából lehet válogatni - sorolta a további okokat.

Tarlós István főpolgármester, aki maga is sokat dolgozott az idegenforgalom fellendítésén, a héten tette közzé a European Best Destination (EBD) európai turisztikai szervezet levelét, mely szerint január 15. és február 5. között több mint félmillióan voksoltak kedvenc európai úti céljukra és a közönségszavazáson a magyar főváros lett az első.

A szervezet kiemelte, hogy egyetlen korábbi győztes sem kapott ekkora nemzetközi támogatást.  A Budapestre adott szavazatok 77 százaléka Magyarország határain kívülről érkezett, főként az Egyesült Királyságból, az Amerikai Egyesült Államokból, Németországból, Franciaországból, Ausztriából és Olaszországból.

A korábbi tapasztalatok alapján az Európa legjobb úti célja cím jelentős mértékben lendít egy-egy város turizmusán, több mint 10 százalékkal növeli a vendégek számát.