Startol a Hauszmann Program

2019-02-13 16:34:00 Kail

hírkép

A magyar embereknek kívánja visszaadni a Budai Várnegyedet a Nemzeti Hauszmann Program, amely a következő három év új beruházásait fogalja keretbe - jelentette be szerdán Budapesten a Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházások miniszteri biztosa.



Fodor Gergely hangsúlyozta: az elmúlt több mint hatvan évben a vár kiszakadt a város szövetéből, egyfajta díszletté vált. A Várkapitányság Zrt. irányításával zajló program célja, hogy a budai Vár több legyen, mint turisztikai látványosság, ezért "a világ legszebb fővárosának legszebb városrészét" visszaadják a magyar embereknek. Ennek érdekében először rendbe teszik a várbeli utakat, sétányokat, várfalakat, parkokat és kerteket.

A kormány szerdán közzétett határozata értelmében a következő hároméves fejlesztési ciklusban megindul a Várnegyed 1945 után lerombolt épületeinek újratervezése és a Budavári Palota teljes építészeti "átvilágítása".

Ebben a ciklusban befejeződnek a folyamatban lévő beruházások - például a lovarda és a főőrségi épület rekonstrukciója -, újranyílik a palota rekonstruált Szent István-terme.

A Nemzeti Hauszmann Program részeként megvalósul a Palota út és a Csikós-, Hunyadi udvar között terület akadálymentesítése, továbbá északi irányban egy új, több száz férőhelyes mélygarázs is épül - jelentette be Fodor Gergely.

Közölte: a kormányhatározat 36 milliárd forintot biztosít a következő három év munkálataira.

Fodor Gergely az MTI kérdésére elmondta: a Szent István-terem 2021. augusztus 20-án nyílik meg a közönség előtt, a lovarda és a főőrségi épület pedig már 2019 nyarára elkészül. A vár látogatói a Hunyadi-udvarról is megközelíthető főőrségi épület szolgáltatásait élvezhetik először, hiszen a lovarda körül egy ideig még zajlanak majd az akadálymentesítési munkák.