Kalandjaink Iránban 2.

2019-02-28 08:54:00 Kail

hírkép

Mostani iráni utamon főleg Teheránban voltam. A városban, ahonnan sok utazó szerint amint lehet, el kell "menekülni" Sirázba, Iszfahánba vagy más vidékre. Én kihasználtam a lehetőséget és a korábban nem látott múzeumokat, városrészeket is megnéztem.



Irán a szankciók miatt nincs könnyű helyzetben s ennek egyik jele a riál elértéktelenedése. Most a turistáknak nagyon olcsó az ország, 1000 forintból étteremben lehet ebédelni, a metrójegy pedig 25 forint sincs.

Az országban néhány internetes oldal látogatását blokkolják ugyan, de egy applikáció segítségével a helyiek s persze a turisták is tudnak akár facebookozni is.

A kb. tízmilliós Teheránban nagyon gyakoriak a dugók és a tömeg a metróban. A rengeteg autó miatt a város levegője nagyon szennyezett, viszont üdítő látvány, hogy egy lépcső építésénél az "útban lévő" fát nem vágják ki.

A város egyik jelképe az 1971-ben felépült Azadi-torony, a másik a 2014-ben megnyitott Tabiat gyalogoshíd.

A korábbi amerikai nagykövetség már látogatható és meg lehet nézni az ott használt számítógépeket, iratmegsemmisítőket, melyeken 1979-ben ledarálták az iratokat, hogy ne jussanak a külképviseletet ostromló diákok kezére. Van mártírmúzeum is az iraki-iráni háború halottainak, de az utcákon is gyakran látni az elhunyt harcosok portréját.

Gyönyörűek a várost körülvevő hegyek, ahol komoly sípályák vannak. Kabinokkal akár 4000 méter magasságig is fel lehet menni.

A Pahlavi család palotái már múzeumok. A Szaadabad Kulturális és Történelmi Komplexumban tematikus múzeumok találhatók - melyek közül sajnos néhány zárva volt. Kell venni egy jegyet a területre való belépéshez és külön-külön a múzeumokba is. A barátságos árfolyam miatt ezek egy euró körüliek. Megnézhetők berendezett paloták, ruhakiállítás, kalligráfiai bemutató, fegyverkiállítás és például a világhírű iráni Omidvar testvérpár Föld körüli útját bemutató tárlat. A fivérek a múlt század közepén utazgattak.

Teherán talán legszebb kiállítóhelye a Szőnyegmúzeum, ahol a tágas termekben mutatják be a gyakran több száz éves műtárgyakat.

Két mecsetben jártam az északi Tadzsris városrészben az Imamzadeh Szaleh mecsetet, a déli Rey-ben pedig az Imamzadeh Shah-e Abdal-Azim zarándokhelyet néztem meg.

Az iráni fővárosban egy korábbi utamon láttam már a Golesztán palotát, a Kincstárat és több más múzeumot, melyeket szintén meg kell nézniük az utazóknak.

Öt napig jártam a várost, sétáltam közel 100 kilométert s láttam nagyon sok szép és érdekes dolgot. Már hiányzik Teherán.