Könnyebb, mint a levegő

2019-04-25 16:42:00 Kail

hírkép

A Phoenix egy pilóta nélküli szerkezet, mely úgy marad a levegőben, hogy közben fel-le ereszkedik.



Skót és ausztrál mérnökök fejlesztették ki azt a lebegő hibrid repülőgépet, mely forradalmasíthatja az eddig elzárt területek internetlefedettségét és a meteorológiai méréseket. A Phoenix már meg is tette első tesztrepülését, melynek során 120 métert lebegett pilóta nélkül, teljesen önvezérelten. A 15 méter hosszú és 10.5 méter széles repülőgép-léghajó hibrid technológiája azon alapszik, hogy folyamatosan változtatja a súlyát, így repülési ideje egyik felét a levegőnél nehezebb repülőgépként, a másik felét pedig egy levegőnél könnyebb léghajóként teszi meg - áll a CNN beszámolójában.

A járműben elhelyezett hélium, légzsák, szelepek és szivattyúk együttese teszi lehetővé a folyamatos lebegést, mely mozgásban tartja a gépet. A sűrített levegő egy nyíláson keresztül távozik. A rendszer ellátásához szükséges energiát a felületén elhelyezett napelemek biztosítják. Forradalmasíthatja az eddig lefedetlen területek internet-ellátását és a meteorológiai méréseket is, hiszen jóval olcsóbb alternatívát nyújthat a jelenlegi technológiákra, amennyiben megkezdik a tömeggyártását.