A cseh kincstár városa

2011-03-17 18:03:00 szorenyi.p

hírkép

Prága egyáltalán nincs messze Budapesttől. Kényelmesen 6 óra alatt megjárhatjuk. Ha sietünk, akkor 5 óra. De miért sietnénk, hiszen az útközben is van látnivaló bőven? Kutna Horát vétek volna kihagyni.



A városkát mintegy 50 kilométerrel Prága előtt találhatjuk. Legalábbis itt kell lemenni az autópályáról. Utána még vagy 40 kilométert autózunk, de megéri. Ráadásul, ha már itt vagyunk, és mindent láttunk, akkor hangulatos kis utakon is bejuthatunk Csehország fővárosába, de ennyire ne szaladjunk előre.

Kutna Hora a középkorban az ezüstbányászatának köszönhetően a Cseh Királyság kincstára volt. A helynek magyar vonatkozása is van, hiszen Zsigmond királyunk 1420-ban innen indult megtámadni a táboritákat. Sikertelenül. A városka a XVI. században kezdett elszegényedni, amikor kimerült legnagyobb ezüstbányája. Az 1700-as években pedig már kimondottan szegény településnek számított Kutna Hora.

Nevezetessége azonban kettő is akad. Mindegyik kissé horrorisztikus. A külvárosban található csontkápolna, hivatalos nevén Mindszentek temetőkápolnája, tényleg egy temetőben található. Az egyik sírt vörös csillaggal és kormánykerékkel díszítették. A Szent Borbála katedrális nem a szellemekről híres, hanem arról, hogy több, mint 500 évig épült. Amikor elfogyott a bányászok pénze, akkor mindig félbeszakadt az építkezés. Végül is 1905-ben fejezték be.