A LOT kettes számú bázisa Budapest

2019-09-04 15:55:00 Kail

hírkép

Budapest a LOT lengyel légitársaság második bázisává válik, ami hozzájárul a közép-európai térség és a világ többi része közötti összeköttetések további fejlesztéséhez - mondta Szijjártó Péter szerdán a lengyelországi Krynicában rendezett gazdasági fórumon.



A külgazdasági és külügyminiszter a Három Tenger Kezdeményezés országainak területén létesülő közlekedési folyosókról szóló pódiumbeszélgetésen megjegyezte: az új stratégiai együttműködési megállapodás értelmében a LOT budapesti bázisáról jövő nyártól naponta indulnak repülőgépek New Yorkba.  Emlékeztetett arra is, hogy a lengyel nemzeti légitársaság szeptember 22-én indítja Budapest és Szöul közötti járatát, és hamarosan új járatokat indít a magyar fővárosból Prágába, Stuttgartba, Belgrádba és Szófiába is.

A lengyel infrastrukturális, valamint a szlovák, a litván és a lett közlekedési miniszterrel együtt tartott pódiumbeszélgetésen Szijjártó Péter azt mondta, a közép- és kelet-európai infrastrukturális hálózat fejlesztését is célzó Három Tenger Kezdeményezés akkor lehet sikeres projekt, "ha a szavakat a tettek is követik".

A miniszter szerint a kezdeményezésnek az olyan fejlesztésekre kell összpontosítania, amelyek pótolják a megfelelő észak-déli közlekedési és energetikai összeköttetések, valamint a térségbeli gyorsvasút hiányát.

A Varsót Csehországon és Szlovákián át Budapesttel összekötő gyorsvasútról elmondta: Magyarország 5 millió eurót szánt a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére, a visegrádi csoporton (V4) belül az idei év végéig kellene befejezni a beruházásra vonatkozó koncepciós munkát úgy, hogy ezt figyelembe vegyék a 2022 utáni uniós költségvetési keretben, és a gyorsvasút váljon az uniós TEN-T hálózat részévé.

A "közép-európai kis-Davosnak" is nevezett Krynicai Nemzetközi Gazdasági Fórumot idén 29. alkalommal szervezték meg. A kedden megkezdődött, péntekig tartó konferencián több mint négyezer politikus, közgazdász, szakértő vesz részt.