Így védekezik Budapest

2020-03-11 14:18:00 Kail

hírkép

A tömegközlekedést és a fővárosi intézményeket is érintő járványvédelmi lépéseket vezetett be és készített elő Budapest - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-t.



A közlemény szerint a BKK határozatlan időre felfüggeszti járművein az első ajtós felszállást, az utasok minden ajtón felszállhatnak, elkerülve az esetleges tumultusokat. A BKV járatain még gyakrabban fertőtlenítenek.

A már utcán lévő tájékoztató kiadványok angol nyelvű változatát is elkészítik, hogy felszólítsák a Budapestre - egyre fogyatkozó számban - érkező turistákat is a szabályok, előírások betartására.

A főváros intézményeit felkészítették arra, hogy a kormány döntése esetén azonnali hatállyal felfüggesszék működésüket, rendezvényeiket. Ez érinti mindenekelőtt a budapesti színházakat, a mozihálózatot, a múzeumokat.

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ az állami turisztikai ügynökséggel folyamatos kapcsolatban teszi meg a szükséges lépéseket.

Hozzátették: kérik a kormányt, hogy a Budapestre tervezett nagy létszámú rendezvények esetén kellő időben adjon világos iránymutatást a szervezőknek, fenntartóknak. Ennek keretében "a szervezőknél szorgalmazzák", hogy "mielőbb szülessen végleges döntés a Giro dItalia kerékpáros verseny magyarországi és budapesti szakaszának elhalasztásáról".

A fővárosi hajléktalanellátó intézményeknek külön protokollt dolgoznak ki az ott dolgozók és a hajléktalan emberek egészségének védelme érdekében.Kitértek arra is, hogy a már kialakult helyzet és a várhatóan elkerülhetetlen intézkedések jelentős terhet rónak a városra és az intézményekre, ezért szükségesnek látszik a fővárosi és kerületi költségvetések áttekintése is; erről soron kívüli egyeztetéseket kell folytatni a kormánnyal is.

Úgy fogalmaztak: "a főváros és a fővárosi intézmények teszik a dolgukat. Ebben továbbra is az információk birtokában lévő kormányzati operatív törzs iránymutatásai szerint kell eljárnunk. Tisztában vagyunk az operatív törzs leterheltségével és kiemelt felelősségével, de nem könnyíti meg a budapesti felkészülést és a szükséges intézkedésekről szóló gyors döntéseket, hogy a főjegyző által írt hivatalos levélre, benne sok kérdésre, a mai napig nem kaptunk választ."

"Emellett jeleztük igényünket a védekezéshez szükséges felszerelések (maszk, fertőtlenítő) beszerzésével kapcsolatban. Bízom benne, hogy az információáramláson és az együttműködésen sikerül gyorsan javítani" - olvasható a Karácsony Gergely főpolgármester által aláírt közleményben.