Meglepetéssel készültek a tűzoltók

2020-07-26 10:33:00 Ujvári

hírkép

Mint minden mást, a vírus a lánglovagok harmadik alkalommal meghirdetett bálját is átszabta. A hagyományosan márciusban tartandó tűzoltóbált a vészhelyzet miatt nem lehetett megtartani, pedig a demecseri önkénteseknek nagy szükségük lett volna már akkor is a bál bevételére, hisz’ újabb beruházásra adták a fejüket.



A demecseri lánglovagokról a FrissMédia sokszor írt már, hol egy-egy bevetés alkalmával, hol azért, mert karácsonykor kisebb teherautónyi ajándékkal kedveskedtek a kórházban lévő lurkóknak.

Az országba egyedüliként ők építettek maguknak először közösségi finanszírozásból tűzoltószertárát, majd a pályázati források felhasználásával napelemrendszerrel és különböző felszerelésekkel is bővült az eszközparkjuk. Vezetőjük úgy fogalmazott, hogy ők egy nagy család. Ismerik, szeretik őket. Erre a legjobb bizonyíték, hogy a hagyományos tűzoltóbáljukra közel 400 jelentkező volt. Épp ezért, hogy a szigorú biztonsági előírásokat be tudják tartani, két külön teremben helyezték el a vendégeket.

Hat órától érkeztek folyamatosan a vendégek, ki süteményekkel megrakott tálcákkal, ki hatalmas húsos tányérokkal - merthogy batyus bál volt ez a javából.

Persze, aki igazi szabolcsi töltött káposztára vágyott az sem csalódott, hisz’ a demecseri lánglovagok egy-egy tányér jóféle káposztával kedveskedtek a támogatóiknak.

Az est fénypontja – bár több is volt belőle – minden bizonnyal a tűzoltók meglepetés táncegyvelege volt. Persze előtte a Demecseri Pendelyes Néptánccsoport izzította be a hangulatot, mint vezetőjük, Szalkayné Szénégető Krisztina fogalmazott: három éve jóban rosszban együtt vannak a tűzoltókkal.

A bál – mint minden évben – jótékonysági akció is egyben, hiszen a tombola bevételét eszközök beszerzésre fordítja a tűzoltó egyesület. Ebben az évben egy új feszítő vágót szeretnének vásárolni. Ilyen eszközzel mentik ki a roncsok közé szorult utasokat a gépkocsikból. Egy ilyen eszköz megléte emberéleteket menthet meg.

Ezt felismerve nagyon sok felajánlás érkezett, a fődíjat, egy kombinált hűtőszekrényt a társadalmi felelősségvállalás jegyében a nyíregyházi Electrolux adományozta.