Lusta, de szerethető

2020-09-07 07:30:00 KIF

hírkép

A szöke lány aki az egyik legtehetségesebb a Disney valaha felfedezett sztárjai között, mégsem tudott olyan karriert befutni, mint partnerei. Mi lehet ennek az oka, tallán üldözi a szerepének átka, amelyben igazán nagyot alkotott. Lehet, hogy tényleg lusta és nagyszájú, ezért nem tud az élvonalba törni. Én nem gondolom és talán lesznek még nagy szerepei a közeljövőben.



Jennette Michelle Faye McCurdy Los Angelesben, a napos Kalifornia államban született, 1992. június. 26.-án. Van egy ikertestvére és három fiútestvére, de ikertestvérével kiskorukban elszakították őket egymástól.

Jennette három fiútestvérével nőtt fel. Már nagyon korán, hét évesen elkezdett country dalokat énekelni. Saját dalokat szerzett és fel is töltötte az iTunes-ra. Korán felfigyeltek rá a zenei producerek és igen negy jövőt jósoltak neki.

Első televízíós szereplése 2000-ben volt a MADtv című sorozatban. Karrierje kezdetén még Harrison Fordal is játszott együtt. Zenei karrierjének bemutatkozó albumai a The Summer Song és a Heart Of a Child voltak.

Az áttörő sikert azonban az iCarly sorozat lusta és nagyszájú Sam szerepe hozta el számára. A sorozat 6 évadon keresztül futott és a Disney egyik legsikeresebb sorozata lett. Miranda Cosgrove és Nathan Kress voltak a partnerei, de feltűnt mellettük Ariana Grande és Miley Cyrus is. 2012-ben a Jégkorszak negyedik részének egy szereplőjének kölcsönöze a hangját. Az iCarlyban, ugyanebben az évben, meghívták a One Direction zenekart, így Jennette velük együtt szerepelt a műsorban.

Jannette aktívan jótékonykodik, nagyon szereti a gyerekeket ezért számos gyermekkórházat támogat. Jelenleg három kutyájával él Kaliforniában Studio Cityben.