Új vezér állhat az al-Kaida élén

2021-02-25 21:52:00 Farmosi Nóra

hírkép

Az is előfordulhat, hogy a karizmatikus vezető egyesíti az Iszlám Államot az al-Kaidával.



Új erőre kaphat a világ egyik legveszélyesebb terrorszervezete, mely a többi között a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat is magára vállalta. Az al-Kaida élén új vezér áll ugyanis, akitől a szakértők szerint joggal retteghet a világ. A szervezetben régóta fontos pozciót betöltő, "A bosszú kardja" néven is ismert, egyiptomi származású Saif al-Adel lehet a terrorszervezet új vezetője. Számos, a nyugati világ ellen elkövetett terrortámadás fűződik már a nevéhez. Jelenleg ő az egyik legkeresettebb terrorista, 10 millió dolláros nyomravezetői díjjal. Az amerikai nagykövetségek elleni 1998-as Nairobi-i és Dar es Salaam-i terrortámadások miatt körözik, ezek összesen 224 emberéletet követeltek.

Az al-Kaida korábbi vezetőjéről, Ayman Zawahiriről már 2017 óta úgy tudják, hogy halott, de ezt a terrorszervezet nem erősítette meg. Közben több szakértő is úgy gondolja, hogy az irányítást csakis a 60 éves, nagy katonai múlttal rendelkező tábornok vehette át, akit közel 30 éves tevékenységéért mind az al-Kaida, mind pedig az Iszlám Állam katonái rendkívül tisztelnek. Briliáns és könyörtelen stratégaként írják le, aki a legkisebb részvétet sem mutatta a rengeteg ártatlan ember életét követelő terrorcselekményeknél.

Egy brit terrorizmus-szakértő a következő értékelést adta Saif al-Adelről a Daily Mirror-nak: "Zawahirinél sokkal hatékonyabb vezető, legalább olyan kvalitásokkal, mint bin Ladenéi voltak, ha nem jobbakkal". Szakértők szerint ő lehet az al-Kaida harmadik "emírje". Ő mutatta be Oszama bin Ladennek az Iszlám Állam alapítóját, Abu Muszab az-Zarkávit és 9/11 egyik kitervelőjét, Khaled Sheikh Mohammedet is. Ezért attól tartanak mind az amerikai, mind az európai terrorelhárítási szervezetek, hogy az új vezér közelebb hozhatja az Iszlám Államot az al-Kaidához. Szorosabb együttműködések, szövetségek is létrejöhetnek a két csoport között, ami még veszélyesebbé teheti a két terrorszervezetet.