Átadták a Balaton legnagyobb vízicsúszdáját

2021-06-17 16:42:00 Kail

hírkép

Több mint százmillió forintból megújult Balatonfenyves központi szabadstrandján egy 33 éve épült, 18 éve lezárt vízicsúszda, a létesítményt, amely a Balaton legnagyobb szabadtéri vízicsúszdája, csütörtökön adták át.



Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turizmusszakmai igazgatója az átadáson elmondta, hogy a balatoni vízicsúszda-fejlesztések - amelyre 395 millió forint jutott a Kisfaludy turisztikai fejlesztési programban - hozzájárulnak a 2017-ben megfogalmazott célok teljesüléséhez, miszerint érjenek el nemzetközi színvonalat a balatoni strandok.

Beszélt arról is, hogy a belföldi turizmus új lendületet vett május óta, folyamatosan emelkedik a szállásfoglalások száma, és minden esély megvan egy nagyon erős nyári szezonra az idén. Hozzátette, hogy júniusban az eddig eltöltött és a már lefoglalt vendégéjszakák száma országosan 11 százalékos növekedést mutat tavaly júniushoz képest az NTAK (Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ)  adatai szerint. Júliusra már 1,9 millió vendégéjszaka-foglalást regisztráltak, míg augusztusra 1,5 milliót. A június eleje és augusztus vége között eddig rögzített foglalások egyharmada a Balatonnál történt.

Balatonfenyvesről szólva Juhász Szabolcs elmondta, hogy a központi adatbázis szerint a község szálláshelyeinek háromnegyedét magyarok foglalták le, a külföldi vendégek pedig elsősorban Németországból, Ausztriából és Lengyelországból érkeznek.

Lombár Gábor (független) Balatonfenyves polgármestere felelevenítette, hogy az 1988-ban épült, majd a 2000-es évek elején veszélyessé vált, ezért lezárt vízicsúszda egykor az üdülőrégió egyik legkomplexebb turisztikai attrakciója volt. Nem csak csúszdaként működött, a legfelsőbb szintje például éjszakai bárként is üzemelt. Balatonfenyvesnek előbb meg kellett vásárolnia a tulajdonosától a közel két évtizede amortizálódó létesítményt, hogy élni tudjon az állami támogatás lehetőségével. Végül 100 millió forintos állami támogatásból, és 13 millió forintnyi önerőből újult meg a csúszda.

Balatonfenyves vízicsúszdája június 19-től üzemel. Egyik csúszda-ága 120 méter hosszú és 11 százalékos lejtésű, a másik közel 40 méter hosszú és 30 százalékos lejtésű.

A település öt szabadstandján az elmúlt időszakban az MTÜ pályázatainak köszönhetően 200 millió forint állami támogatásból történtek egyéb fejlesztések is, amelyek révén vizesblokkok újultak meg, öltöző kabinok és baba-mama szobák épültek, valamint napozóágyakkal, újabb sporteszközökkel bővült a kínálat - hangzott el az ünnepségen.